Ugrás a tartalomra

Felháborító csendháborítók

Létrehozva
Az Avasi Rendőrőrs járőreit este nyolc óra körüli időben lakossági bejelentés alapján az ügyelet irányította a Középszer utca egyik bérházához, mivel onnan csendháborításról érkezett bejelentés.
A járőrök a harmadik emeleti lakásban szórakozó, a zenét nagy hangerővel hallgató és azt túlkiabáló tulajdonost és vendégeit felszólították a csendesebb hangvételű szórakozásra. A lakásavatót ünneplő társaság ígérete ellenére tovább folytatta a hangoskodást, ezért a figyelmeztetést követően két óra múlva újabb intézkedésre került sor velük szemben.
Ezúttal azonban a rendőrök az elkövetett csendháborítás szabálysértése miatt előállították a szitkozódó házigazdát és feleségét, ugyanakkor távozásra szólították fel a hangoskodó társaság többi tagját. Harmadik intézkedésre is sor került, mivel a lakásból kitessékeltek a ház előtt hangoskodtak, szidták a lakókat, rugdosták a parkoló járműveket. Ezúttal két személyt (egy fiatal férfit és nőt) állítottak elő az egyenruhások. Mindannyiuk ellen eljárást kezdeményezett a rendőrség.