Ugrás a tartalomra

SIS a szisztematikus bűnüldöző

Létrehozva
A Miskolci Rendőrkapitányság rendőreinek sikerült elfogniuk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az első olyan elkövetőt, akivel szemben úgynevezett európai elfogatóparancs volt érvényben. A miskolci 34 éves N. B-t az osztrák Steyr Regionális Törvényszéki Ügyészség körözte.
A Schengeni Információs Rendszer (SIS) adatbázisa alapján a Miskolci Rendőrkapitányság október 30-án el is fogta a körözött személyt. A sikeres akcióhoz a miskolci rendőrök hely és személyismerete is kellett, mivel tudták, nem az európai elfogató parancson feltűntetett címen kell keresni N. B-t, akit külföldön elkövetett sorozatos lopás miatt köröztek.
Miután a miskolci rendőrök sikeresen elfogták, majd őrizetbe vették N. B-t a fővárosi bíróság mondja majd ki, hogy kiadható-e az osztrák hatóságoknak, amennyiben igen, akkor 10 napon belül ez meg is történhet.

A SIS egy szuszra:

A Schengeni Információs Rendszer (SIS) a schengeni térség államai közötti számítógépes nyilvántartási rendszer, amely személyekre és tárgyakra vonatkozó körözési, illetve személyekre vonatkozó beutazási és tartózkodási tilalmi figyelmeztető jelzéseket tartalmaz.
Az adatbázis, a rendszer a schengeni államok adatszolgáltatásából jött létre, a tagállamok közötti adatcserét teszi lehetővé, azaz, hogy egy nálunk, vagy bármely tagállamban elrendelt beutazási tilalom vagy körözés más államokban is megismerhető legyen.

A SIS adatbázisa:
– Beutazási és tartózkodási tilalmak,
– Adatok letartóztatandó és európai elfogatóparancs alapján, átadásra vagy kiadatásra kerülő személyekről,
– Eltűnt személyekre,
– Bírósági eljárásban keresett személyekre (büntetőeljárásban bíróság által idézett személyekre, büntetés letöltésére felhívott személyekre, tanúkra) vonatkozó adatok,
– Személyekre és tárgyakra vonatkozóan leplezett megfigyelés vagy célzott céljából kiadott jelzések,
– Lefoglalandó vagy büntetőeljárásban bizonyítékként felhasználandó tárgyakra vonatkozó adatok.

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján:
B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda