Október végéig csaknem kétszer annyi szabálysértőt állítottak bíróság elé Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mint az elmúlt esztendő egészében. A bíróság elé állítottak esetében alacsonyabb a visszaesők száma, mint azok között, akiket „csupán" feljelentettek. „Már a szabálysértési őrizet is alkalmas arra, hogy a kiszabott pénzbírságot meghaladóan visszatartó erő legyen” – olvasható a megyei főkapitányság kommunikációs irodájának tájékoztatójában. Ez év október végéig már 123 esetben kezdeményezett szabálysértési őrizetet, majd bíróság elé állítást a rendőrség, míg 2006-ban ugyanez a szám 65 volt.