Már működik a regionális diszpécserszolgálat, itt fogadják a hidegben kint alvó hajléktalanokról szóló telefonos bejelentéseket. November elseje a törvény szerint a krízisidőszak kezdete, mostantól van hétvégi népkonyha is, este 10 után pedig az ittas fedélnélkülieket is beengedik a hajléktalanszállóra.
November elsejétől Budapesten és az ország hat régiójában működik a diszpécserszolgát: a krízisben lévő hajléktalanokról szóló bejelentéseket B.-A.-Z., Heves és Nógrád megyéből miskolci központtal fogadják. Ha szükséges, az utcai gondozószolgálat munkatársait küldik a helyszínre, akik az állapotának megfelelő ellátásban részesítik, vagy kórházba viszik a hajléktalant.
Bár a törvény szerint a krízisidőszak csak november elsején kezdődik, a szokatlan hideg miatt már az október 23-i hosszú hétvégén kinyitották a Vöröskereszt miskolci, hajléktalanokat gondozó központjának nappali melegedőjét. A betegszobai ellátást november elsejétől lábadozóval is bővítették, a kórházból kikerült hajléktalanoknak. Mostantól a népkonyha hétvégén is üzemel, este 10-től az ittas hajléktalanokat is beengedik. A Vöröskereszt az utcán maradóknak is próbál segíteni: a teajárat három miskolci helyszínen várja a nincsteleneket. A borsodi megyeszékhelyen becslések szerint 900 hajléktalan él, az otthontalanokat gondozó három miskolci intézményben azonban csak minden harmadik fedél nélkülit tudják elhelyezni.