Ugrás a tartalomra

Nyugodtan telt az ünnep

Létrehozva
Több ezren látogattak ki csütörtökön és pénteken a miskolci temetőkbe és gyújtottak gyertyát szeretteikért. Mindkét nap tovább tartottak nyitva a temetők, pénteken pedig már autóval is be lehetett hajtani a sírkertek területére. Rendőrök, közterület-felügyelők, és mintegy négyszáz polgárőr irányította a forgalmat a két nap, és vigyáztak a rendre.
A szerdai egész napos esőzés megnehezítette a temetők látogatóinak dolgát ezért jókor jött Mindenszentek napján a napsütés. Már délelőtt rengetegen voltak a sírkertekben és azok környékén. Hosszú tömött sorokban vonultak az emberek, a gépkocsiforgalom is jelentősen megnőtt. Miskolcon először 1998-ban szerveztek a polgárőrségek temetői szolgálatokat, hogy segítsenek a rendőrségnek a virág-, és zseb-, és táskalopások, autófeltörések megelőzésében, a forgalom irányításában.

Az előző évek tapasztalatain okulva, már napokkal az ünnepek előtt számtalan felhívás látott napvilágot, melyekben a rendőrség szakemberei és a temetők fenntartói arra kérték a látogatókat: fokozottan vigyázzanak személyes tárgyaikra, s ne hagyjanak őrizetlenül az autójukban táskát, csomagot. A közlekedési káosz elkerülése érdekében ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet: aki csak teheti, tömegközlekedési eszközökön, illetve gyalogosan közelítse meg a temetők környékét.

Talán ezeknek a felhívásoknak is köszönhető, hogy lapzártánkig nem érkezett hír bűncselekményről, közlekedési balesetről Miskolcon, Mindenszentek kapcsán. Cseh László, a megyei polgárőr szövetség alelnöke lapunknak elmondta: az ünnep előtt egyeztetést tartottak a Bűnmegelőzési Cenrumban a rendőrség és a közterület-felügyelet képviselőivel. A megbeszélés tárgya, az előző évekhez hasonlóan most is az volt, hogyan tehetnék biztonságosabbá a temetőkbe látogató hozzátartozók számára az ünnepet. A mindenütt látható és jelenlévő polgárőrök tucatjai nyilvánvalóan eleve visszatartó erővel bírtak az esetleges bűnelkövetők számára, s nem is tapasztaltak autófeltörésre, zseblopásra irányuló kísérleteket. A közlekedési káoszt, a hatalmas dugókat azonban idén sem sikerült elkerülni, ebből adódott az az egyetlen atrocitás is, amely rendőri beavatkozást igényelt. A Mindszenti temetőnél szóváltás alakult ki egy parkolóhely körül, s vita közben egy terepjárós férfi tettleg bántalmazott egy idősebb urat. A polgárőrök értesítették a rendőrséget, s a hatóság kiérkezéséig visszatartották az elkövetőt.
Cseh László a polgárőr szövetség nevében köszönetet mondott mindazoknak, akik szabadnapjukat feláldozva közreműködtek a temetők környékén a közrend és a közbiztonság fenntartásában, s elmondta: az ideig év tapasztalatait is összegezni fogják, s ez alapján javaslatokat dolgoznak ki a jövőre vonatkozóan. Egyebek mellett mindenképpen indokoltnak tartanák például, ha az ünnep idejére, Diósgyőrben egyirányúsítanák a Kondor utcát.
November 5-től a Városgazda Kht. gépkocsijai elszállítják a kegyeleti ünnep utáni zöld hulladékot.
Sz. S.