Tapasztalatszerzés azzal kapcsolatban, hogy egy jellegében, tulajdonságaiban a járműparkunktól elütő autóbusz műszaki és forgalmi szempontból és az utazóközönség előtt hogyan vizsgázik, és egyáltalán hogyan felel meg a miskolci közlekedés kívánta követelményeknek.
A járművet nemcsak műszakilag tesztelik, hanem az utasforgalomban is ki fogják próbálni a 11-es, 34-es és 38-as viszonylatokon. Felmerülhet a kérdés, mi is indokolja a jármű tesztelését? A vonalhálózat racionalizálása következtében változtak az utazási szokások, ennek következtében egyes járatok kihasználtsága is módosult. Egy hasonló jármű közlekedtetésével tehát jobban igazodhatnak az utasok igényeihez. Magától értetődik, hogy a tesztelés ideje alatt olyan vonalakon tudják közlekedtetni az autóbuszt, ahol annak utasszállító kapacitása arányban áll az utasok számával, éppen ezért találkozhatnak majd a midibusszal a 11-es, 34-es és 38-as autóbusz vonalán a miskolciak.