És búcsúzik az egyetem Tóth Józseftől, a kémiai tudományok doktorától is, aki súlyos betegség után 79 évesen hunyt el. Tóth József az MTA Bányászati Kémiai Kutatólaboratórium nyugalmazott igazgatója volt, munkásságáért a Magyar Köztársaság Középkeresztjével tüntették ki. A Miskolci Egyetem díszdoktorát, az MTA kitüntetettjét november hetedikén 10 órakor kísérték el utolsó útjára a Szentpéteri kapui temetőben.
Az egyetem halottai
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
Életének 72. évében elhunyt Cselényi József, a Miskolci Egyetem volt rektorhelyettese. A műszaki tudományok kandidátusa, professzor emeritus 1984 és 2001 között az Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék vezetője, 94-től 2001-ig a Gépészmérnöki Kar dékánja volt. Cselényi Józsefet több ízben is kitüntették. Pattantyús Ábrahám Géza és Apáczai Csere János-díjat kapott. Miskolc város ezüstplakettel, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat pedig Alkotói díjjal tüntette ki a professzort, aki megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is. Cselényi Józsefet a Miskolci Egyetem saját halottjának tekinti. Temetése november kilencedikén a Mindszenti temetőben egy órakor lesz.