Ugrás a tartalomra

Gáz- és távhőtámogatás

Létrehozva
Már be lehet nyújtani az idei gáz- és távhő-támogatásra vonatkozó kérelmeket, a rendszer azonban január elsejétől változik. Van, aki szerint nem érdemes sietni a beadással, mert azt 2008. január elsejétől már nem az idei nyugdíjminimum alapján számolják, és így akár magasabb támogatás is járhat a családnak.
A miskolciak is számítanak a gázár-támogatásra, bár sokan még nem tudják, hogy a változás után melyik kategóriába kerülnek majd. Tavaly öt kategóriába sorolták a gázt és távhőt használók körét, az egy háztartási egységre jutó havi jövedelem alapján. Ebből négy csoport jogosult most támogatásra. Az alacsony keresetűek két alsó kategóriájában a támogatás nem változik, a két magasabb kategóriában viszont az infláció mértékével csökken.
Illésné Sándor Katalin, a Magyar Államkincstár Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának igazgatója a Miskolc Televízió híradójában elmondta, még 2007-ben a megelőző háromhavi jövedelem volt a mérvadó, most két kategóriát állít fel a kormánytervezet. Akinek rendszeres jövedelme van, az a megelőző hónap jövedelmét kell, hogy beírja az igénylőlapra, akinek pedig nem rendszeres jövedelmei is vannak, annak az egy évi jövedelmének az egyhavi átlagát kell beírnia.
Az igénylőlapokat november 20-ig azok számára küldi ki az Államkincstár, akik 2007-ben részesültek ebben a támogatásban. December 31-ig kell benyújtani a gázártámogatási igényüket azoknak, akik 2008. január elsejétől kérik a kedvezményt. Aki az emelkedő nyugdíjminimum miatt csak év elején adja be kérelmét, az februártól kaphatja kompenzációval a gázt. Ha a támogatást kérők nem valós adatokat tüntetnek fel az igénylőlapon, szankciókra számíthatnak. A Magyar Államkincstár és az APEH közösen ellenőrzi a nyomtatványokat, és szigorúan büntet: a jogtalanul igényelt pénzt büntetőkamattal együtt kell visszafizetni. Idén a kétmillió igénylésből 30 ezer gyanúsat talált az államkincstár.

Budai G.