Ugrás a tartalomra

Miskolci középiskolák versenye sztárokkal

Létrehozva
A Szűréssel az Életért Program (SZ. É. P.) negyedik állomása Miskolc lesz november 24-én. A Miniszterelnöki Hivatal által egészségügyi és civil szervezetekkel közösen indított program részeként két miskolci középiskola verseng azon, hogy ki tud több felnőttet meghívni az ingyenes szűréseken való részvételre. A diákok nemes küzdelmét Czene Attila és Karsai Zita is segíti, akik november 12-én találkoznak először a miskolci diákokkal.
Országos egészségügyi kampányt indított útjára a Miniszterelnöki Hivatal egészségügyi és civil szervezetekkel együttműködve. A Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P.) célja az egészséges életmód jelentőségének hangsúlyozása, a prevenció, az egészségügyi szűrővizsgálatok népszerűsítése. A hét városban, más-más szombaton zajló programok alkalmával minden korosztály részt vehet a legfontosabb szűrővizsgálatokon, többek között melanoma- (bőrrák-) szűrést, vércukorszint-, koleszterin-, testzsírszázalék- és vérnyomásmérést, ortopédiai szűrést, szemészeti és hallásvizsgálatot végeznek el a szakemberek ingyenesen.
Miskolcon november 24-én rendezik meg a SZ. É. P. Szombatot, amikor a Miskolci Városi Szabadidőközpontban az ingyenes szűrővizsgálatok mellett szórakoztató programok is várják az érdeklődőket. Az esemény szervezői azt szeretnék, ha minél többen vennének részt a szűréseken, amihez helyi középiskolások segítségét is kérték. A miskolci Földes Ferenc Gimnázium és a Herman Ottó Gimnázium vállalkozott arra, hogy diákjaik a lehető legtöbb felnőttet vesznek rá a helyi SZ. É. P. Szombaton való részvételre. A szűrésen megjelenők pedig majd megmondhatják, melyik iskola invitálására döntöttek a program meglátogatása mellett, így a legtöbb meghívottat felmutató iskola lehet a nemes küzdelem győztese.