Az ERBE Energetika Mérnökiroda Kft. „Veszélyes anyagok gyorsinformációs kézikönyve” címmel jelentetett meg szakmai kiadványt azzal a céllal, hogy a környezetünkben növekvő mértékben jelenlévő különféle vegyi anyagokról – gyógyszerektől a szintetikus festékekig bezárólag, mintegy 1082 vegyület tekintetében – útmutatást nyújtson a veszélyes anyagok azonosításához, tulajdonságaik ismeretéhez, segítve a balesetek megelőzését, vagy azok bekövetkezése esetén a helyes intézkedések meghozatalát.
A kiadó a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítványon keresztül 500 darab könyvet juttatott el a rendészeti szakemberek felkészítését elősegítő, az ember és a természeti környezet életét, egészségét, illetve értékeit védő szándékkal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának. A kiadvány a rendvédelmi szerveken túl a katasztrófavédelmi, segítségnyújtó szervezett erők számára hasznosítható információkat nyújt, közérthető módon a vizualitás mellett a veszélyes vegyi anyagokra vonatkozóan, az ilyen anyagokkal érintett esetlegesen bekövetkezett katasztrófák, balesetek kezelésére. A bűnmegelőzési osztály a több mint 1 millió forint összértékű kézikönyvből a területileg illetékes rendőrkapitányságokon túl juttatott a kármentesítéssel foglalkozó szakszolgálatokhoz, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnak, a nemzeti közlekedési hatóság regionális igazgatóságának, a környezetvédelmi, természetvédelmi felügyelőségnek, a mentőszolgálatnak, a vám- és pénzügyőrség regionális parancsnokságának.
B.-A.-Z. Megyei RFK Kommunikációs Iroda