Ugrás a tartalomra

Környezetbarát Holcim

Létrehozva
Két környezetvédelmi díjat is nyert a közelmúltban a Holcim Hungária Zrt. A Hungarian Business Leaders Forum által immár hatodik alkalommal kiírt „Az üzleti élet a környezetért” pályázatán a cement-, beton-, és kavicsgyártó világcég hazai leányvállalata a harmadik helyezést érte el. A díjat szerdán ünnepélyes díjkiosztón adták át Budapesten. Mint ismeretes, közelmúltban nyújtották át a KÖVET-INEM által öt éve alapított „Környezeti megtakarítás díj” győzteseinek járó elismeréseket is. E pályázaton a három éven túl megtérülő beruházás kategóriájának díját nyerte el a Holcim Pomázi Betonüzeme. „A legnagyobb magasan csüngő gyümölcs” díjat a pályázatot értékelő - környezetvédelmi szakújságírókat is tömörítő - zsűri azért ítélte oda a Pomázi Betonüzemnek, mert a korszerű üzem okosan gazdálkodik a természeti erőforrásokkal és a fel nem használt betont innovatív módon újrahasznosítja, s így hozzájárul a környezetterhelés csökkentéséhez. A díjat Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter adta át Márta Irénnek, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatójának.
A KÖVET-INEM által öt éve alapított „Környezeti megtakarítás díj” 3 éven túl megtérülő beruházás kategóriájának győztese 2007-ben a Holcim Hungária Zrt. Pomázi Betonüzeme lett. A Pomázi Betonüzem, amely összesen mintegy 250 féle recept alapján gyárt betont, fontos szerepet játszik Budapest és környéke betonellátásában. Az üzemből szállítják a betont – többek közt – az M0 Duna híd és az M0 keleti szektor építéséhez. A korszerű üzem a természeti erőforrásokkal történő okos gazdálkodással és a fel nem használt beton úrhasznosításával hozzájárul a környezetterhelés csökkentéséhez. A fel nem használt és a keverőautók tartályából kinyert maradék betont egy 10m3/óra kapacitású rendszerben szétválasztják, és az anyagokat az újonnan készülő betonhoz adagolják. Ezzel éves szinten 600-700 m3 visszamosott anyagot forgatnak vissza a termelésbe, amit egyébként hulladékként kellene kezelni. Az esővízgyűjtés és az üzem területén fúrt kút segítségével csapvizet nem használnak a termeléshez, ezzel évi 11 500 m3 vizet takarítanak meg a városi hálózatból.

„A Holcim Hungária Zrt. számára környezetvédelem nem a jövő kihívása, hanem a jelen gyakorlata.” – nyilatkozta Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója.

„A legkorszerűbb környezetvédelmi technológiák használata és a legjobb környezetet és természetet megóvó gyakorlatok alkalmazása nemcsak betonüzemeink, hanem cementgyáraink esetében is kiemelt jelentőséggel bír. Arra törekszünk, hogy innovatív megoldásaink követendő példát mutassanak az iparágban és továbbra is élen járjunk a leginkább környezetkímélő megoldások innovációjában és alkalmazásában.” – tette hozzá Márta Irén.