Ugrás a tartalomra

Dílerek a bíróság előtt

Létrehozva
Három kábítószer-terjesztővel szemben zárult le vádemelési javaslattal az ózdi rendőrkapitányságon lefolytatott két nyomozás, amelyek során puskát és lőszert is lefoglaltak, és több fogyasztó ellen is eljárást indítottak. Az első esetben két terjesztőt fogtak el, akiknél nagyobb mennyiségű drogot találtak, majd foglaltak le; tizennégy fogyasztót állítottak elő, hattal szemben vádemelési javaslat született, ötnél felfüggesztették, háromnál pedig megszüntették az eljárást. A másik akcióban egy terjesztőt fogtak el, nála a tiltott anyagok mellett távcsöves puskát és ezerhétszáz lőszert is találtak. A futár szerepét betöltő egyik fogyasztó ellen vádindítvánnyal élt a rendőrség, míg a másik négy érintett esetében felfüggesztették az eljárást. A szóvivő hangsúlyozta, továbbra is eredményes felderítési mutatók jellemzik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kábítószeres ügyeket: 2005-ben 385, egy évvel később 407, míg 2007 első félévében 110 kábítószerrel való visszaélés miatt indult rendőrségi eljárás