Ugrás a tartalomra

Kodály országa Miskolcon

Létrehozva
A Kodály országa című országos rendezvénysorozat Miskolcon és Nyíregyházán folytatódik ezen a hétvégén. A program keretében bevásárlóközpontokban és forgalmas köztereken szólalnak meg a zeneszerző művei - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi évben az OKM és a Balassi Intézet megbízásából, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége közreműködésével 2007 utolsó negyedévében tizenegy állomást érintő programsorozatot rendeznek, amely a nagyobb magyarországi városokban és egy határon túli helyszínen, Galántán, Kodály Zoltán gyermekéveinek színterén zajlik, helyi kórusok bevonásával.
A rendezvénysorozat célja, hogy Kodály életműve minél több emberhez eljusson, azokhoz is, akikhez hagyományos módon erre kevesebb az esély. A felkeresett városok bevásárlóközpontjaiban, forgalmas közterein zajló rendezvényeken a felkért helyi kórusok tolmácsolásában több blokkban hangzanak el Kodály-kórusművek. Az érdeklődők a koncertek szüneteiben felvételről szóló Kodály-zeneműveket hallgathatnak, kivetítőn a zeneszerző életművét bemutató képeket, filmrészleteket nézhetnek meg. A helyszíneken a zeneszerző életútját és munkásságát bemutató szóróanyagot is szétosztanak. A programsorozat október 13-án Kecskeméten, Kodály Zoltán szülővárosában kezdődött meg, majd Szolnokon, Sopronban, Győrben, a múlt hét végén pedig Pécsett és Szegeden léptek fel kórusok. Szombaton és vasárnap Nyíregyháza és Miskolc következik, majd Galánta és Székesfehérvár (november 17-18.) ad helyszínt a rendezvényeknek, amelyek sora december 1-jén Budapesten zárul.
A fellépő kórusok között az esemény utolsó állomásán, Budapesten háromnapos utat sorsolnak ki, a nyertesek Kodály Zoltán életútjának fontosabb állomásait kereshetik majd fel a Felvidéken.