Ugrás a tartalomra

Műkincseket dobált ki az ablakon

Létrehozva
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki több millió forint értékben lopott el antik műkincseket két miskolci lakásból. A sértettek sem lehetnek azonban felhőtlenül boldogok a férfi elfogása miatt: amikor ugyanis az illető rájött, hogy lebukott, a nyomozók érkezésekor több értékes műtárgyat kihajigált a nyolcadik emeleti lakása ablakán.
A borsodi megyeszékhely Csabai kapui városrészében szeptember végén, majd pedig november első hétvégéjén is több hasonló betörés történt. A tettes minden esetben antik műtárgyakat, festményeket vitt el a feltört családi házakból; utóbbi akciója után a nyomozók óvatos becsléssel is másfélmillió forintos kárt regisztráltak. A nyomozás szálai rövid időn belül elvezettek egy 48 éves helyi lakoshoz, akinek sporttáskájából az ellopott értéktárgyak többsége előkerült. Néhány műtárgyat viszont csak a ház előtt tudtak összegyűjteni a rendőrök, ugyanis a kiérkező nyomozókat látva, a gyanúsított több értékes régiséget kidobott a nyolcadik emeleti ablakból.
A rendőrség eljárást indított a férfi ellen, és kezdeményezte az előzetes letartóztatását is.