Rendhagyó vetélkedőt tartottak a Miskolci Gyermekvédelmi Központban. A rendezvényen a megye gyermek- és lakásotthonaiban élő fiataljai mérhették össze tudásukat.
Nemcsak a felnőtteknek, a gyermekeknek is ismerniük kell jogaikat, hiszen így léphetnek fel azok megsértése ellen – ebben a szellemben rendeztek immár harmadszor vetélkedőt a gyermekvédelmi központban. A gyermekvédelmi intézmények lakóinak helyzete sok szempontból nehezebb hagyományos családban élő társaiknál, a szakemberek éppen ezért nagyobb figyelmet szentelnek arra, hogy felvilágosítsák őket a törvények által garantált lehetőségeikről.
A zsűri elnöke dr. Csehák Judit, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt. A szervezet szerint a gyermekotthonban felnövők sokszor szinte fel sem ismerik saját alávetettségüket, ezért az ilyen alkalmak, hogy a törvényeket ismerő fiatalok társaik segítségére is lehessenek. Megyénkben mintegy 2200-an élnek a gyermekvédelem rendszerében, többségük már nem gyermekotthonban, hanem nevelőszülőknél.