Ugrás a tartalomra

Serfőző Simont ünnepelték

Létrehozva
Serfőző Simon József Attila-díjas költő, író szerzői estet tartott a felsőzsolcai Bárczai- kastélyban. A rendezvény a Sajó Parti Nemzeti Esték sorozatban egyben ünnepség volt, ahol a 65 éves alkotót köszöntötték.
Serfőző Simon Zagyvarékason született 1942-ben. Újságíróként dolgozott a Szolnok Megyei Néplapnál, 1968-tól pedig a miskolci Napjaink munkatársa – a Hetek költői csoportosulás tagja. A szabad formákat kedveli, lemond a verszene akusztikai hatásairól – írják elemzői, akiknek akad dolguk bőven, mert a költőként, majd íróként is ismertté vált Serfőző Simon több tucat könyvet megjelentett már munkáiból. Hogy csak az utóbbi időszak termését említsük: négykötetes életműsorozata, elbeszéléskötete és októberben egy verses kötete is napvilágot látott.
Serfőző Simont barátai, ismerősei, tisztelői ünnepelték a felsőzsolcai Bárczai kastélyban, közöttük Vasy Géza irodalomtörténész, Cs. Varga István egyetemi tanár, Szakolczay Lajos művészetkritikus, Dinnyés József előadóművész, aki a költő megzenésített versei közül a szerzői esten is előadott jó néhányat.
Serfőző Simon szerző estje után legközelebb december 6-án Rostás László lesz a Sajó Parti Nemzeti Esték vendége. Az építész, a Nagy Lajos Király Magánegyetem tanára a Szkíta kereszténység és hatása a Kárpát-medencében címmel tart előadást a felsőzsolcai Bárczai-kastélyban.