Ugrás a tartalomra

Kiosztották a Holcim-díjakat

Létrehozva
Hat szervezet összesen 2,7 millió forint értékben vehette át ünnepélyes keretek között az idei Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Holcim-díjat. A díjkiosztóra a miskolci Vigadó étteremben gálavacsora keretében került sor. Az egymillió forint értékű cementutalványt – mint a pályázat fődíját – idén a Görömbölyi Kulturális Egyesület nyerte el. A készpénzes támogatás összértéke idén elérte az egymillió kétszázezer forintot. Ebben az esztendőben egy külön díjazott, a Miskolc-Tapolcai Iskoláért Alapítvány 500 ezer forintos cementutalványt nyert.
A Holcim Hungária minden évben pályázatot ír ki a gyár környezetének fejlesztéséért, és a közösségek életének fellendítésére. Idén is számos rendkívül értékes pályamunka érkezett a Holcim felhívására: 18 pályázó összesen több mint 12 millió forint támogatásra pályázott. A díjak nyertesei – a Miskolc térségében működő bejegyzett non-profit szervezetek, civil szervezetek és intézmények – így régóta áhított terveiket valósíthatják meg.
A Holcim Díj és a vele járó egymillió forintos cementutalvány idei nyertese a Görömbölyi Kulturális Egyesület. A szervezet a Szolártsik téri Közösségi Ház bővítési területének környezetrendezésére pályázott sikerrel.
A civil szervezetek, közösségek részére meghirdetett pályázat győztesei:

I. díj, 500 ezer Ft: Hejőcsabai Fiatalok Közhasznú Egyesülete.A szervezet a megújult Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkolójának, járdáinak építésére, valamint két iroda berendezésére nyert támogatást. A félmilliós keretből az egyesület bútorok, fénymásoló, fax, számítógép és nyomtató beszerzését tudja megoldani.

II. díj, 300 ezer Ft: Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Görömbölyi Tagiskola. Szomorú kimondani, de az iskola udvari sportpályája jelenleg használhatatlan állapotban van. A Holcim támogatása hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek a testnevelés órákon és a pihenőidőkben végre használatba vehessék a pályát, s teljes értékűvé váljon a testmozgás általi rekreációjuk, felfrissülésük.

III. díj, 200 ezer Ft: Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda Szent László Tagóvodája. Az intézményben mára elengedhetetlenné vált az udvari járdák felújítása. Elsősorban erre és korszerű, az EU-szabványoknak megfelelő famászókák beszerzésére pályázott sikerrel a közoktatási intézmény.

Különdíjak:

500 ezer Ft értékű cementutalvány: A Miskolc-Tapolcai Iskoláért Alapítvány.A futball örök, a gyerekek mozgási igénye óriási. Az alapítvány e két tényt szem előtt tartva műfüves focipálya kialakítását tűzte ki célul. Számos iskolában üzemeltetnek már műfüves „grundokat”, melyek nemcsak, hogy biztonságosak, hanem egyúttal a valódi futball-élményt is garantálják a nebulóknak. A kezdeményezést örömmel támogatta a Holcim Hungária Zrt.
200 ezer Ft készpénzes támogatás: Bükkalja Táncszínház Alapítvány.

Közel negyedmilliós támogatást ítélt a zsűri a fiatal, tehetséges néptáncosok népviseleteinek megvarratására, valamint utazási költségeik támogatására. A Holcim Hungária Zrt. támogatása lehetővé teszi, hogy az országszerte és külföldön is elismert Táncszínház produkcióit minél szélesebb körben megismerhesse a nagyközönség.
 

A Holcim díjat a Holcim Hungária Zrt. 2001-ben annak érdekében alapította meg, hogy védje Miskolc és Lábatlan környezetét, valamint hozzájáruljon azok közösségeinek dinamikus fejlődéséhez. A Holcim a díjjal olyan helyi közösségek, non-profit szervezetek, önkormányzatok, civil szervezetek és egyéb szerveződések tevékenységét ismeri el, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A jelentkezőknek a környezetre és a helyi közösségre jelentős pozitív hatást gyakorló tevékenységet kell végezniük. A nyertest mindkét régióban pályázat útján választják ki.

– Örömmel mondhatjuk el, hogy a Holcim díj ma már nagyon népszerű. Tudják, hogy létezik, beszélnek róla, és azt is tudják: érdemes is pályázni rá. Éppen ezért egyre nehezebb feladat a média- valamint külső szakértőkből álló zsűri számára, hogy kiválassza a díjazandó projekteket. Számos magas színvonalú pályázat érkezett idén is, s örömmel szavazta meg a zsűri különdíjakat is. Bízunk benne, hogy a 2007-ben támogatást nyert szervezetek régóta áhított projektjeit hatékonyan támogathatja a Holcim Díj – nyilatkozta Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója.