A kormányfő úgynevezett tisztasági csomagjával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót az MDF Miskolcon. A párt szerint a közélet megtisztítását célzó, eleve halálra ítélt törvénycsomag pusztán kampánycélokat szolgál, és fölösleges feszültséget gerjeszt.
Az MDF miskolci sajtótájékoztatóján Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese azt mondta, a tisztasági csomagra alapvetően szükség van, hiszen a közélet átláthatóvá tételére valóban erős társadalmi igény mutatkozik, a törvényjavaslatok ebben a formában azonban nem számíthattak ötpárti igenre. Az elnökhelyettes szerint a kormányfő a javaslathalmazzal többet ártott, mint használt, mert a hét pont csak újabb sárdobálást indít el a politikában.
Hock Zoltán szerint a pártok az elején is rögzítettek, hogy készek arra, hogy egy kidolgozott, konszenzus által támogatott törvényt elfogadjanak a parlamentben, de arra nem voltak felkészülve, hogy a kormány tűzön-vízen át, három hét alatt áthajszoljon alkotmánymódosítást, kétharmados többséget igénylő törvényeket, ennek következményeként a kudarc bele volt kódolva.
Hozzátette azt is, hogy a közélet megtisztítására az MDF hárompontos saját tervezetet dolgozott ki, amelyben mindenekelőtt arra kérik az MSZP-t, hogy vonja vissza a tisztasági csomagot, illetve kezdeményeznek egy törvénymódosítást is arról, hogy a parlament saját ciklusában saját illetményéről ne hozhasson határozatot, a tervezet harmadik pontjában pedig azt javasolják, hogy az öt parlamenti párt jövő ősszel közösen dolgozzon ki egy tisztasági törvényt.