Ugrás a tartalomra

A béka már a következő fesztiválra pislog

Létrehozva
Már gőzerővel dolgoznak a 2008-as Miskolci Tél – Kocsonya- fesztivál programjain a szervezők. Mint arról egy fesztiválindító sajtótájékoztatón is beszámoltak, az idei a legsikeresebb fesztivál volt, de jövőre ezt is szeretnék túlszárnyalni.
Több mint százezer látogató, ötszáz adagos rekord-kocsonya, a fesztivál három napja alatt háromszázezer látogató a honlapon, több mint egy mázsa pisztráng és negyvenezer tányér elfogyasztott kocsonya, több mint ötezer pohár Korty. Csak néhány szám az idei fesztiválról. A következőt 2008. február 22-24. között rendezik meg, méghozzá a Föld jegyében. Rózsa Edit fesztiváligazgató elmondta, kapcsolódni szeretnének a Föld bolygó nemzetközi évéhez. A Kocsonyabált március elsején tartják, a fesztivált pedig idén is a „Több mint legenda” Közhasznú Alapítvány szervezi. A jól ismert látványosságok ezúttal sem maradnak el, lesz laczy-pecsenye, miskolci perec, Korty és persze kocsonya minden mennyiségben. A belvárosi helyszínek kiegészülnek a Hősök terével és az Erzsébet térrel is, mivel a fesztivál kinőtte eddigi helyét. Lesz ismét Értéktájoló verseny, melyhez november 30-ig várják a javaslatokat, mely helyszíneket lehetne a többfordulós játékba bevonni. Az újdonságokról egyelőre még hallgattak a szervezők, de annyit elárultak, hogy nonstop, huszonnégy órás tánc-improvizációra készülnek, melyhez december 1-jétől jelentkezőket várnak. Pályázatot is meghirdettek, amit a Borsod Online internetes oldallal közösen rendeznek Világ Békái Egyesüljetek! címmel. A weboldalra várnak mindent, ami béka: videót, fotót, vicceket, történeteket, rajzokat, vagy amit a játékos kedvű békarajongók csak ki tudnak találni.
A fesztivál honlapja, a www.miskolcikocsonya.hu jelenleg megújulás alatt áll, de december 11-től újra működik majd, és minden információt be lehet róla szerezni a fesztiválról, és persze kedvencünkről: a békáról.

H. I.