Ugrás a tartalomra

Felmentették Kovács Ágit

Létrehozva
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön első fokon, nem jogerősen felmentette Kovács Ágnest, miután úgy határozott, hogy a sportolónő nem követett el doppingvétséget. A határozat szerint az úszónak „megfelelő indoka” volt a doppingvizsgálat megtagadására.
Az ügy előzménye, hogy október 30-án reggel előre be nem jelentett dopping-ellenőrzést tartottak a Kőér utcai uszodában Budapesten. Kovács Ágnesnek azonban fontos találkozója volt: az egyik fővárosi szállodában Roger Moore várta, aki az UNICEF nagykövetének kérte fel. Mivel nem tudott elég mintát produkálni az úszónő, arra kérte akkor az ellenőröket: kísérjék el a találkozóra. Szerinte azonban az ellenőrök azt mondták: nyugodtan elmehet. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport elnöke később ezt tagadta. A belső vizsgálat szerint szabályosan jártak el a doppingellenőrök, amikor az olimpiai bajnok úszót ellenőrizték. 
A  Magyar Antidopping Csoport az eddigi hírek szerint nem fellebbez az úszószövetség fegyelmi bizottságának Kovács Ágnest felmentő ítélete ellen.