Ugrás a tartalomra

Informatikai klaszter

Létrehozva
Több mint négymilliárd forintos beruházással informatikai klaszter létrehozásáról döntöttek Miskolcon júniusban, az erre vonatkozó alapító nyilatkozatot a Miskolci Egyetemen írták akkor alá. Csütörtökön újabb eredményekről számoltak be az első Észak-magyarországi Informatikai Klaszter napon.
Az összefogás elsődleges célja a helyi informatikai vállalkozások piaci helyzetének javítása. Az összefogás a miskolci IND Group nevű informatikai vállalkozás ötlete volt, amelyhez a város mellett az egyetemtől és egy befektető cégtől is támogatást kaptak. A klaszter tudás- és szakemberbázisát a helyi cégek mellett a miskolci egyetem informatikus és mérnökhallgatói adják, akik a diploma megszerzése után az összefogásban részt vevő vállalkozásoknál kezdhetnék meg karrierjüket.
Az eltelt idő alatt a társult tagok száma huszonhatra nőtt, a most belépő cégek mellett a régió egy másik prominens felsőoktatási intézménye, az egri Eszterházy Károly Főiskola is csatlakozott a kezdeményezéshez. A Klaszter ideális környezetet teremt a tagjai közötti együttműködésre mind kutatási projektek, mind termékfejlesztés terén. Segítségével olyan projektek is létrejöhetnek, amelyet még a nagyobb tagvállalatok sem képesek önerőből megvalósítani, valamint könnyebbé válik a nagyobb projektekhez szükséges kompetenciák és források előteremtése is.

A különféle K + F együttműködések mellett a klaszter célkitűzései között szerepelnek az Inkubátorház és az Infopark projektek is. Az előbbi növekedési, munkahelyteremtési lehetőséget biztosít az induló vállalkozások számára. Az inkubátorházban letelepedő kezdő informatikai cégek a kedvezményes irodabérlet, a tanácsadási szolgáltatások, a professzionális infrastruktúra és az egyetem közelsége révén egyedülálló növekedési lehetőséget kapnak. Az Infopark projekt pedig egy olyan, komplex ingatlanfejlesztést takar, amelynek keretei között, a Miskolci Egyetem közvetlen közelében kiépülne egy további bővítési lehetőséggel rendelkező irodaközpont, informatikai cégek igényeihez igazítva – mondta el a Vinnai Balázs, akitől azt is megtudtuk, hogy az IND-t Az év vállalatának választották.

– Nagy örömünkre szolgál, hogy az Eszterházy Károly Főiskola is csatlakozott a Klaszterhez, hiszen a Miskolci Egyetemmel és a helyi informatikai cégekkel karöltve hatékonyabban felhívhatjuk diákjaink figyelmét a régióban rejlő lehetőségekre – mondta dr. Dobróka Mihály, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese.
Káli Sándor, Miskolc polgármestere elmondta, nagyon izgalmas, hogy informatikai klaszterről beszélhetünk. Miskolcnak új stratégiát kellett kitalálni, hogy világossá váljon, mivel akar foglalkozni. Nem vethető el a város ipari múltja, hagyománya, de új típusú kitörési pontokat kellett találni, aminek egyik eleme lehet az informatika. A Pólus projektek között több csúcstechnológiát képviselő programja van a városnak, mint a nanotechnológia és a mechatronika, de az információs technológiát is ebbe a rendszerbe sorolják – tette hozzá a polgármester.

H. I.