Ugrás a tartalomra

Lezárt rendőrségi ügyek

Létrehozva
A rabló a zálogban hagyta az ékszereket

Az elmúlt év májusában kísérelte meg kirabolni Miskolc belvárosában található egyik ékszerüzletet és zálogházat egy férfi. Fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg az üzlet alkalmazottját, hogy az adja át számára az ékszereket. Az időközben felmerült zavaró körülmények – tulajdonos visszaérkezése – hatására azonban gyalogosan, futva elmenekült a helyszínről, anélkül, hogy az értékeket magához vette volna.
A hatóság a több hónapig tartó nyomozását – a tettes ismeretlen volta miatt – megszüntette 2007. március elején azonban indokolttá vált a nyomozás továbbfolytatása, ugyanis adatok merültek fel arra, hogy a bűncselekményt a gesztelyi M. Gy. követte el. A beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján a férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A felderített zálogházi rablási kísérlet nyomozását a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya lezárta, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte Miskolci Városi Ügyészségnek.

Több megyében is bűnöztek – Borsod-Abaúj-Zemplénben lezárták a nyomozást


Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt indult ismeretlen tettesek ellen büntetőeljárás, akik még 2005. szeptember 14-re virradóra behatoltak egy miskolci családi házba, ahol az ott lakó 81 éves sértettet bántalmazták, majd a lakásból készpénzt és valutát tulajdonítottak el több száz ezer forint értékben. Az idős áldozat az őt ért bántalmazás következtében másnap elhunyt.
A büntető úgy iratait 2006. március elején egyesítették a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán, mivel a nyomozás során megállapítást nyert, hogy az elkövetéssel megalapozottan gyanúsíthatóvá vált személyek több megyében követtek el idős sértettek sérelmére hasonló bűncselekményeket. Az eljáró szerv 2006. októberében a korábban egyesített ügyet elkülönítette és a további eljárás lefolytatására visszaküldte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra.
Az eljárás során beszerzett adatok, a szakértői vélemény (hemogenetikai) alapján a nyomozást a bűnügyi szerv befejezte. A keletkezett iratokat – egy fővel szemben nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, három személlyel szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, ez fővel szemben jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt – vádemelési javaslattal küldte meg a megyei főügyészségnek.

B.-A.-Z. Megyei RFK Kommunikációs Iroda