Ugrás a tartalomra

A Miskolc Televízió a fogyatékosokért

Létrehozva
2007 az esély- egyenlőség európai éve. A fogyatékkal élőkről gondoskodó szervezetek és az őket segítők képviselői ennek jegyében találkoztak Miskolcon azzal a céllal, hogy köszönetet mondjanak a szponzoroknak. Az országban is egyedülálló módon ezúttal a segítők voltak a Miskolc Televízió által szervezett rendezvény főszereplői.
Fogyatékkal élőket gondozó szervezetek, alapítványok, intézetek képviselői és olyan támogatók foglaltak helyet az asztaloknál, akik rendszeresen támogatják a fogyatékkal élő embereket. Ezúttal tehát a segítők voltak a középpontban, őket köszöntötték.
Baska Magda főszervező elmondta, lehet segíteni a fogyatékosoknak erkölcsileg, támogatni, lelket önteni beléjük, de főleg anyagiakkal, pénzben, vagy bútorral, vagy éppen, ha van egy verseny, akkor a díjakat finanszírozni. Olyan is van, hogy a terembérletet a szponzorok állják.
Sajátos eszközeivel a média is sokat segíthet. A Miskolci Kommunikációs Kht. immár négy éve biztosít műsoridőt a Kéznyújtásnyira című fogyatékkal élők életét bemutató magazinnak. Karosi Imre, a kht. ügyvezető igazgatója azt mondja, úgy gondolták, hogy ennek hangot kell adni, legyenek jelen, az ő világuk is a maguk módján teljes, és ezt a teljességet szeretnék átnyújtani mindenkinek. Lássák az emberek, hogy nem az ő életük az életek legrosszabbika, hanem vannak mások is, akik megbékélnek a sorsukkal, és teljes életet tudnak élni.
A Kéznyújtásnyira magazin a jövőben is folytatódik, erre garancia a műsor szerkesztőjének, Baska Magdolnának a személye is – mondta az igazgató. A fogyatékkal élők számára is fontos, hogy képességükhöz mérten ők is beilleszkedhessenek a munka világába és fogadja őket a munkaerőpiac is. Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ igazgatója elmondta, sajnálatos módon a fogyatékkel élők, illetve a megváltozott munkaképességűek körülbelül tíz százaléka dolgozik a munkaerőpiacon, nyílván ezen változtatni kell. A munkaügyi szervezet olyan módon próbálja segíteni az elhelyezésüket, hogy munkahelyeket próbál teremteni, illetve ösztönözni a munkáltatókat a munkahelyteremtésre. Ebben az évben az Észak-magyarországi régióban háromszázmillió forintos pénzforrás áll rendelkezésre, ez kifejezetten megváltozott munkaképességűek számára munkahelyteremtésre, illetve -megőrzésre.
A rendezvény zárásaként a fogyatékkal élők színvonalas kulturális műsorral bizonyították rátermettségüket. Befejezésként pedig saját maguk által készített ajándékcsomaggal kedveskedtek segítőiknek.

Budai G.