Nevelt fiával együtt, sorozatban csaknem negyven hétvégi házat rabolt ki egy férfi Mezőkövesden és környékén. A mezőkövesdi rendőrkapitányságra október első napjaiban érkeztek meg az első feljelentések a betörésekről, amelyek száma november elejére elérte a 39-et. A rendőrség jelentős erőkkel ellenőrizte az érintett területeket. Az egyik ilyen figyelőszolgálat alkalmával vették észre azt a két embert, akik előbb kerékpárral, majd gyalogosan próbáltak eljutni a nyaralókhoz.
Az igazoltatás és a ruházatátvizsgálás után derült ki, hogy a nevelőapa és fiatalkorú fia csavarhúzókkal, elemlámpákkal, feszítővassal, villáskulcsokkal felszerelkezve indult útnak. A lakásukon megtartott házkutatás során nagy mennyiségű olyan eltulajdonított tárgyat foglaltak le a rendőrök, amelyek egyértelműen az üdülőrészben történt betöréses lopásokból származnak. A nevelőapa nem beszélt, de a fiú minden részletre kiterjedő beismerő vallomást tett. Ennek alapján két tettestárs is a rendőrök látókörébe került, akik ha nem is minden nyaralónál, de több esetben elkísérték őket a hétvégi házas övezetbe. A rendőrség az ő felkutatásuk érdekében is megtette a szükséges intézkedéseket.