Ugrás a tartalomra

Alapellátási konferencia

Létrehozva
Az egészségügyi alapellátás helyzetéről tanácskoztak a szakemberek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ÁNTSZ épületének dísztermében. Az Észak-magyarországi régióban jelenleg az alapellátás minimumát tudják teljesíteni, a mostani konferencián azt vizsgálták, hogyan lehetne javítani a szolgáltatások színvonalát.
Ápolók, szakápolók, védőnők és az egészségügyi alapellátásban dolgozó egyéb szakemberek gyűltek össze az ÁNTSZ miskolci épületében, hogy megvitassák a szakterület legfontosabb kérdéseit. Volt, aki a határon túlról, Romániából érkezett, hogy olyan példákat keressen a magyar szolgáltatási rendszerben, amelyet odahaza is alkalmazni tudnak.
A szakemberek szerint bár az alapellátási minimumnak mindegyik, így az észak-magyarországi régióban is eleget tudnak tenni, az optimális helyzet eléréséhez azonban még szükség lenne változtatásokra.
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Szervezetének elnöke szerint a képzési rendszerben volt fejlődés az utóbbi évtizedekben, az egészségügyi szakdolgozók száma azonban csökkent. Pedig korábban akár három szakdolgozó is tevékenykedhetett ugyanabban a háziorvosi rendelőben. Ilyen létszám azonban manapság a meglévő mintegy hétezer hazai háziorvosi praxisban viszonylag ritkán fordul elő.