Ugrás a tartalomra

A háziorvosok találkoztak

Létrehozva
Tizennégy éve alakult meg a miskolci Háziorvosi Egyesülés. A szervezet egyszerre tömöríti képviseli és támogatja a város több mint 160 háziorvosát. Az országban ma is egyedülállónak számít az összefogás, amely sikerességét mutatja az is, hogy az eltelt években mintegy félezer szakmai fórumot szerveztek.
1993 július elsejétől működik Miskolcon a Háziorvosi Egyesülés, amelyet azzal a szándékkal alapítottak, hogy érdekképviseleti szervezetként segítse és támogassa, egyúttal pedig összefogja a miskolci háziorvosokat. A fejlődést mutatja az az adat is, amely szerint az elmúlt 14 évben csaknem megduplázódott a tagok száma.
1995-ben Phare-támogatással létrehoztak egy oktatóközpontot a Baross Gábor utcában, 1996-tól pedig a Debreceni Orvostudományi Egyetem továbbképző központjaként működik az egyesülés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az Egyesülés Napján búcsúznak el a háziorvosok immár hagyományosan azoktól az orvoskollégáktól és ápolóktól is, akik nyugdíjba mennek: idén kettőjüket búcsúztatták.