Ugrás a tartalomra

Ünnep a Máltai Szeretetszolgálatnál

Létrehozva
Többszörösen ünnepelt a Máltai Szeretetszolgálat miskolci hajléktalan- szállója. Az Árpád úti épületben ugyanis hajléktalanok portréiból nyílt fotókiállítás, a végéhez közeledik a két éve tartó felújítás és pénteken kezdődött három miskolci áruház és a Jezsuita Gimnázium támogatásával az „Adni öröm” elnevezésű segélyakció.
„Arcok, szemek” címmel nyílt kiállítás a Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci hajléktalanszállójának folyosóján. A fotókat az ott élő otthontalanokról Horváth Dávid fotóművész készítette. A miskolci hajléktalanszállót pályázati forrásból, önkormányzati támogatásból és saját költségvetésből két éve folyamatosan szépíti és újítja fel a szeretetszolgálat.
Három miskolci áruház és a Jezsuita Gimnázium támogatásával pénteken kezdődött az „Adni öröm” elnevezésű segélyakció, melynek keretében a diákok szólítják meg a vevőket, ők gyűjtenek élelmiszereket a rászorulóknak és házhoz is viszik az összegyűjtött adományokat.