Ugrás a tartalomra

Információ a vasutas-sztrájkról

Létrehozva
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete holnap hajnal 4-től reggel 8-ig a BKV-val szolidaritást vállalva sztrájkot tart.
A MÁV honlapja szerint a sztrájk ideje alatt késésekre, útvonal-rövidülésekre, vonatkimaradásokra lehet számítani, a munkabeszüntetést követően várhatóan kora délutánra állhat helyre a menetrendszerű vasúti közlekedés.

A Volánbusz Zrt. valamennyi járatán elfogadja 14 óráig, valamint a BKV egész nap a sztrájk ideje alatt érvényes vasúti bérleteket, illetve a MÁV tényleges és családtagi Arcképes igazolványokat.
 
A sztrájk időtartama alatt, és azt követően csütörtökön 12 óráig belföldön, az InterCity vonatok helyjegy és pótjegy megváltása nélkül lesznek igénybe vehetőek. A 12 óra után induló InterCity vonatok esetében az érvényes menetjegy mellé már szükséges a helyjegy és pótjegy megváltása is.

A munkabeszüntetés vonatközlekedésre gyakorolt hatásairól, az aktuális vasúti közlekedésről a MÁV-Start honlapján folyamatosan frissített információkat olvashatnak. Emellett a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat megerősített szolgálattal várja az érdeklődőket.