Ugrás a tartalomra

Kulcsár Anitára emlékeztek

Létrehozva
Kulcsár Anitára emlékeztek január 22-én a Szerencsi Általános Iskola Rákóczi épületében. A világklasszis kézilabdázó 2005-ben tragikusan fiatalon, mindössze 29 évesen, a pályája csúcsán lett autóbaleset áldozata.
A szerencsi származású sportoló tagja volt az Európa-bajnok, világbajnoki és olimpiai 2. helyezett magyar kézilabda-válogatottnak. 2004-ben a világ legjobb női kézilabdázójává választották. Egykori iskolájában bronztábla őrzi meg emlékét és nevét, s minden évben itt gyűlnek össze egy csendes megemlékezésre tisztelői.

Kulcsár Anita emlékét Harkányné Kovács Katalin intézményegység-vezető idézte fel, aki büszkén mesélt azokról az időkről, amikor az olimpikon sportoló osztályfőnöke lehetett. "Cserfes volt, közvetlen, mindig vidám, ő volt az irányító már akkor is" - emlékezett vissza. Már korán kibontakozott tehetsége a sportban, de nem ez töltötte ki az életét: jól tanult, zongorázott, énekkaros volt, szeretett szerepelni. A sportsikerek felsorolását követően az egykori osztályfőnök Saint Exupéry Kis herceg című regényből vett idézettel zárta visszaemlékezését.

A nekrológ után szavalatot és fuvolaszólót hallgathattak meg a jelenlévők az intézmény diákjainak előadásában. Ezt követően a megjelentek a tisztelet és a megemlékezés virágait helyezték el Anita bronz emléktáblájánál.