Az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen program immár 13 éve része a Miskolci Egyetem életének. Az idei őszi akció a kezdeményezés 25. gyűjtése. Az egyetem és a Magyar Vöröskereszt évente két alkalommal, tavasszal és ősszel várja a felajánlásokat.
Az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen egy nemzetközi mozgalom, amelyhez a felsőoktatási intézmények csatlakozhatnak. A kezdeményezéshez kapcsolódó világnapot október 16-án tartják. Magyarországon a Miskolci Egyetem már hosszú évek óta egyedüliként vesz részt a programban.
– Nagy segítséget jelent az adománygyűjtés azoknak a rászoruló családoknak, akik a Vöröskereszthez fordulnak támogatásért. Tavasszal és ősszel egyaránt mintegy 300-400 kilogramm tartós élelmiszer gyűlik össze. Emellett az önkéntesek pénzadományokat is fogadnak a kihelyezett perselyekben – mondta Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének igazgatója.
Elsősorban megfelelő szavatossági idővel rendelkező, hűtést nem igénylő tartós élelmiszereket várnak a szervezők. A leggyakrabban konzervek, tészta, rizs, étolaj és liszt kerül az adományok közé. Az élelmiszerekből összeállított csomagokat a rászorulók kapják meg.
– A Vöröskereszthez folyamatosan fordulnak segítségért a rászoruló családok. Elsősorban a többgyermekes családokat, valamint az egyedül élő időseket szeretnénk támogatni. Az ünnepek közeledtével jelentősen megnő a segítséget kérők száma, ezért december végéig számos további gyűjtést szervezünk – tette hozzá Grubert Roland.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a mostani őszi akcióval várhatóan mintegy 100 családnak tudnak segítséget nyújtani.
Az adományokat a Miskolci Egyetem főbejáratánál és a Rácsos büfénél 9.30 és 13.30 között, valamint az avasi Tescónál 16 és 18.30 között várják a szervezők.