Ugrás a tartalomra

Teljes lett a légi mentés

Létrehozva
Garantált az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) működése az idén, a múlt évhez hasonlóan közel 23,4 milliárd forint a költségvetési előirányzata a szervezetnek – nyilatkozta Győrfi Pál, a szolgálat kommunikációs igazgatója.
A napokban adták át az átépített budaörsi mentőbázist, ahol a kormányzati, az önkormányzati és az üzleti szféra összefogásával európai mércével mérve is a legkorszerűbbek közé tartozó légimentő-bázist építettek ki. Ez utóbbi építésének teljes költsége bruttó 235 millió forint volt. EU-forrásból 22 állomás épül, és digitalizálják az adattovábbítást is.

A hazai légi mentésben 130-140-en dolgoznak, köztük 19 főállású pilóta, 11 technikus, közel 90 orvos és ápoló. Évről évre nő a bevetések száma; tavaly 2800 alkalommal szálltak föl a gépek, egy-egy felszállás költsége pár százezer forintba kerül. A szóvivő szerint a kórházak többségében már kiépültek a leszállópályák, ám a fénytechnika szinte mindenhonnan hiányzik.