Ugrás a tartalomra

TÁRKI: csökkent a különbség

Létrehozva
Csökkent a különbség a két legnagyobb párt támogatottsága között a TÁRKI január végi felmérése szerint: a Fidesz és az MSZP között januárban 40 százalékpontnyi, míg tavaly novemberben még 51 százalékpontnyi különbséget mértek.
A felmérés szerint a Fidesz támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében ebben a hónapban 35 százalék. Tavaly novemberben 39, decemberben 37 százalék volt ez az arány. Az MSZP tábora a teljes lakosság körében - a tavalyi utolsó két hónapban mért 11 százalék után - januárban 12 százaléknyi.
 
A pártválasztók körében 40 százalékponttal vezet a Fidesz az MSZP előtt. (Novemberben 46, decemberben 43 százalékpontnyi volt a különbség). A biztos szavazó pártválasztók közül 62 százalék a Fideszt támogatja (tavaly novemberben 68, decemberben 63 százalék volt az arány), míg az MSZP szavazótábora 22 százalékon áll, (novemberben 17, decemberben 19 százalék volt).A kutatás azt mutatta, hogy az MDF támogatottsága kissé erősödött, a Jobbiké pedig valamelyest gyengült a pártválasztók körében, de június óta így is a harmadik olyan párt, amely a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb felett van.