Ugrás a tartalomra

Ma is zavarba ejtően aktuális kérdéseket feszeget a Katharina Blum elveszett tisztessége

Létrehozva
Heinrich Böll klasszikusa a nyilvánosság erejéről és az egyén kiszolgáltatottságáról a Miskolci Nemzeti Színházban.
Kép
katharina_blum_mnsz_eder_vera-1.jpg
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház/Éder Vera

Heinrich Böll Nobel-díjas német író 1974-ben megjelent regénye, a Katharina Blum elvesztett tisztessége egy fiatal nő történetén keresztül mutatja meg, hogyan képes a politikai hatalom, a rendőrségi gépezet és a szenzációhajhász sajtó alapjaiban felforgatni egy ember életét.

Egy fiatal, tisztességes nő, aki egyetlen éjszaka alatt olyan történet középpontjába kerül, amelyet nem ő választott. Megismerkedik egy férfival, akiről később kiderül, hogy terrorista bankrabló. A találkozás pillanatától azonban Katharina számára már nincs visszaút. A rendőrségi nyomozás mellett egy másik, legalább ilyen könyörtelen gépezet is működésbe lép. A bulvársajtó saját történetet gyárt róla, a tények helyére feltételezések kerülnek, az emberből pedig pillanatok alatt címlapszereplő és közellenség lesz.

Kép
Katharina Blum

Böll regényének alcíme – „Miből származik az erőszak, és hova vezethet?” – ma is zavarba ejtően aktuális kérdést fogalmaz meg. A történet ugyan a nyugatnémet anarchista diákmozgalmak korszakában játszódik, de a mechanizmus, amelyet bemutat, nem egyetlen korszakhoz kötődik. A nyilvánosság ereje, a manipulálható információk, a megbélyegzés és az ítélkezés ma is képesek egy ember életét tönkre tenni.

A Miskolci Nemzeti Színházban Keszég László rendezésében látható az előadás, a címszerepet Rudolf Szonja alakítja. Bereményi Géza adaptációja alapján a mai színpadi változatot Lőrinczy Attila és Keszég László készítette. A produkció díszlettervezője Bozóki Mara, jelmeztervezője Sinkovics Judit, zeneszerzője Zságer-Varga Ákos.

Kép
Katharina Blum

Az előadást október 10-én mutatták be a Kamaraszínházban.

A darabról többet IDE kattintva olvashat.

Ez is érdekelhet

Kínában is megmutatta tudását a miskolci iskola villanyszerelő tanulója
MiskolcVilágOktatásTudomány
Makkai Józsefet, a Bláthy diákját hazatérése után, hétfőn a kamarában köszöntötték.
Kedvezménnyel csobbanhatnak a szépkorúak – népszerű a Nyugdíjas Kedd az Ellipsumban
MiskolcEgészségSzabadidő
Háromórás élményfürdőzéssel kapcsolódhatnak ki a nyugdíjasok az Ellipsumban mindössze ezer forintért. Az idősek világnapja alkalmából indított októberi akció a vártnál is népszerűbbnek bizonyult, ezért a kedvezmény a tervek szerint a következő hónapokban is folytatódik.
Képgaléria
fotó: Mocsári László
Méltó utóhang a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválhoz a Zenepalotában
MiskolcKultúra
A fesztivál zeneszerzői pályázatának alkotásai és egyben a kortárs zeneművészet remekei csendültek fel hétfő este a Zenepalotában, Assisi Szent Ferenc szellemében.
TTH Nagyszínpad: Háttérsztorik
Fantáziadús alkalmi társulat a miskolci TTH színpadán
MiskolcKultúraSzabadidő
Nádasy, Mészöly, Prohászka, Rudolf és Fandl.