A félelmek oka az euró zóna körüli botrány kiszélesedése miatt egyre inkább elterjednek a piacon, ami alapvetően jó hír. Na, nem mintha kifejezetten élveznénk a rossz híreket, de a sajtó a legrosszabb tanácsadó. Ez talán a legfontosabb technicista törvény: ha valamit az újságok címlapjairól tudunk meg, akkor az a hír már elavult, vagy félre akarnak vezetni: érdemes tehát kontra indikátorként kezelni.
Mik is tehát a nap rossz hírei részletesen?
Spanyolország, Görögország, és Portugália adósságállományának rendkívüli megugrása a pénzügyi krízisben mindenesetre biztosan próbára teszi majd az Euró zóna összetartó erejét és egyáltalán pénzügyi tartalékait.
A kínai kormány is megerősítette, hogy lépéseket fog tenni a túlzott gazdasági növekedés visszaszorítása érdekében, amelyeket inflációs nyomással indokolnak.
Az indokot a pénzügyi szektor mélyrepülésére az Obama kormányzat ötlete szolgáltatja, miszerint a nagy pénzügyi vállalkozások kockázatos eszközökbe helyezhető portfolióját korlátozzák.
Emelkedés?
Hír tehát van bőven, most már csak egy megfelelő forgalmú, erősebb emelkedő napra van szükség ahhoz, hogy el lehessen kezdeni újra vásárolni.
QQQQ (USA)
A Nasdaq immáron harmadik hete esik és minden kezd egy szép eső trend kialakulására mutatni.

Pozitív: Nem említhető.
Negatív: Egyre nagyobb forgalommal esik.
Összegzés: A nagy esésben nagy forgalom arra utal, hogy egyre mélyebbre kell nyúlni vevőkért, ami alapfeltétele egy eső trend kialakulásának, ami immáron középtávon is fenyegető. A hosszú időn keresztül túl magas forgalom azonban kimerítheti a trend erejét, így egyelőre számottevő eséssel nem számolunk. Tény, hogy az árfolyamot a lélek tartja 43 alatt, de kis valószínűségét látjuk egyelőre a támasz törésének.
Russel 2000 (USA)
Az árfolyam új mélypontot ért el záróárban, de egyelőre még nincs ok a pánikra. A kép persze technikailag nem túl kedvező, ha a kedvezőnek az emelkedést és a csúcsdöntési hajlamot tekintjük.

Pozitív: Nincs.
Negatív: Nincs irányadó trend.
Összegzés: Az árfolyam 580 ponton pihenhet meg, középtávon ismét visszakerült, trend nélküli, oldalazó mozgásba. Széles sáv ez, 630 és 560 pont között, egyelőre nincs jele iránynak. Az árfolyam kezd túladottá válni, 580 feletti fordulást valószínűsítünk, de egyelőre csak rövidtávon.
Olaj (Árupiac)
Néhány napja azt fejtegettük, hogy az árfolyam várhatóan a decemberi rally tükörképét mutatja fel az árfolyam a csökkenésben is, ami gyakorlatilag többé kevésbé igaz is volt. Látható, hogy egy-egy makro adatnak, amelyre nem számított a piac milyen átmeneti hatása lehet, de amint kiderült, hogy az időjárás jelentősen nem változatja meg az olaj keresletének-kínálatának alakulását vissza tért a trend által kialakított irányba.

Pozitív: A 70 dollár alatti támaszt csak érintette.
Negatív: Nincs irány, hónapok óta.
Összegzés: Az oldalazás immáron hónapok óta tart és nem látunk esélyt arra, hogy ez változzon a közeljövőben. Márpedig mint látható, az instrumentum mozgása meglehetősen kiszámíthatatlan. 70 felett, de 82 alatt kerüljük.
CBS (USA)
Megdőlt mindenidők legnagyobbja. Nem, nem a részvényárfolyam ment új csúcsra, hanem a televíziózás történetének legnagyobb nézettségét érte el vasárnap éjjel a CBS csoport, az amerikai futball döntőt a New Orleans és az Indianapolis Colts között több, mint 106 millió néző látta szerte a világon.

Pozitív: Az általános részvénypiaci botladozáshoz képest egész jól tartja magát.
Negatív: A befektetők nem néznek TV-t.
Összegzés: Az árfolyam októberi csúcsa volt az utolsó forgalommal alátámasztott csúcs, ezt követő lagymatag emelkedést, ha nem is hamar, de lassan visszaadta a piac. Az árfolyam szűk sávban oldalazik november óta és némi vételi erő mutatkozik meg 13 dollár alatt. Ezt mutatják az alsó kanócok az utolsó két kereskedési napon. Félő, hogy a 13-as támasz ennek ellenére elesik, mivel az alsó árnyékok nem járnak együtt forgalom emelkedéssel, amelyből komolyabb vételek beindulására lehetne következtetni. Irány a 11.50-es támasz.
Solar Capital Markets Zrt.