Jogi személy kategóriában kapott elismerést a miskolci „Több mint legenda…” Alapítvány, melynek nevéhez fűződik a Kocsonyafesztivál Miskolcon. Az alapítvány a hagyományok újjáélesztésével, kreatív ötletek kivitelezésével, innovatív szervezőmunkával, elkötelezett imázsépítő tevékenysége révén mára már országosan ismertté tette ezt a téli fesztivált.
Tíz esztendővel ezelőtt mutatta be Rózsa Edit és Fedor Vilmos azt a városmarketing programot, amelynek a Vendégségben Miskolcon címet adták, és a város és térsége páratlan természeti adottságait, különleges kulturális és épített örökségét meghökkentő formában tervezte bemutatni a világ számára.
Ha röviden akarnánk a program lényegét megfogalmazni, akkor azt kell mondanunk, egy méltatlanul elfeledett város újrafelfedezése, újrafelfedeztetése a marketing-kommunikáció különleges eszközeivel, egy helyi legenda életre keltésével.
A program évről évre gazdagabb tartalommal, bővülő területtel és egyre növekvő sikerével elérte, hogy a turisztikai szakma és a média felismerte turisztikai jelentőségét is. Egyre inkább érezhetővé, mérhetővé vált a program turizmus- és gazdaságélénkítő, valamint közösségépítő hatása. A program nagyon fontos eredménye az, hogy önkéntes miskolciak százai váltak részeseivé.

A Vendégségben Miskolcon elnevezésű városmarketing program az eltelt idő alatt marketing díjat kapott, majd PR mappa füzetekben a GEOMÉDIA Kiadó gondozásában is megjelent.
Az időközönként kisebb-nagyobb mintákban elvégzett kutatások azt bizonyították, hogy a lakosság döntő része támogatja a programot, mert hisz abban, hogy ennek révén települése is változhat, és az hatással van saját sorsának alakulására.
Most tíz esztendővel később elmondható, hogy teljesült a kitalálók álma, azaz Miskolc már nem az a város, ami tíz évvel ezelőtt volt. Létrejött egy új identitás, amely ma már ott van az emberek mindennapjaiban, újjászületett miskolciságukban.
Jogi személy kategóriában a másik díjat az egerszalóki Mesés Shiraz Hotel vehette át. A különleges hangulatvilágra épített szolgáltatásrendszer egyedülálló a térségben - az orientális és a mediterrán hangulati elemek megfelelő arányú keveredése Közel-Kelet és Észak-Afrika hangulatvilágát idézi. Negyvenkét különböző kategóriájú szoba és három lakosztály 100-120 vendég egyidejű kényelmes elhelyezését és kiszolgálását biztosítja, emellett csapatépítő, szabadidős és wellness-programokkal, valamint száznegyven fős konferencia-kapacitással várja az oda látogatókat.
Önkormányzat kategóriában Füzér község lett Nívódíjas. A község önkormányzata évek óta tevékenyen részt vesz a helyi, térségi és regionális turisztikai fejlesztésekben, melyeknek nemcsak partnere, hanem számos esetben kezdeményezője és generálója is.
A település nevéhez kötődik a Nagy-Milic Natúrparknak, a Felső-magyarországi Várak Egyesületének, az Északi-várak útján idegenforgalmi klaszternek, a Zempléni-Hegyköz Helyi TDM Egyesületnek az életre hívása.

Természetes személyként Gyurkó Béla, a Dél-Mátra Közhasznú Egyesület elnöke, a LEADER akciócsoport vezetője, Domoszló község polgármestere, valamint Farkasné Parditka Magdolna, Nógrád Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője érdemelte ki az elismerést. Gyurkó Béla a LEADER akciócsoport vezetőjeként szervezi a mátrai térség 24 településének fejlesztését, programjait. Személyes közreműködésével az előző LEADER+ program keretében 11 település összefogásával számos turisztikai rendezvény, program, marketingtevékenység valósult meg. Farkasné Parditka Magdolnának ütőképes szakmai csapatot sikerült összekovácsolnia, melynek eredményeképp lépésről-lépésre hiánypótló marketingtevékenység valósulhatott meg a Salgótarjánban. A sikeres szakmai programok közül kiemelendő a város első turisztikai honlapja, a rendezvényeken való kitelepülések elégedettségi kutatással összekötve, valamint a helyi diákoknak szervezett környezetismereti vetélkedők.
Tourinform iroda „kategóriában” a Tourinform Zemplén Iroda lett a nyertes. Egyrészt az iroda „gyűjtőterületét” jelentő Sátoraljaújhely és Hegyköz települései iránt érdeklődő turisták pontos, naprakész informálása az egyik legfontosabb feladatuk a látnivalókat, programokat, rendezvényeket és szálláshelyeket tekintve egyaránt, másrészt kiemelten lényeges az általuk folytatott marketingtevékenység.
Az Észak-Magyarország Turizmusáért Nívódíjat az Észak-magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság először 2003-ban osztotta ki. A díjat olyan belföldi természetes és jogi személyek, valamint önkormányzatok és Tourinform irodák kaphatják meg elismerésként, akik régiónkban, Észak-Magyarországon kiemelkedő munkájukkal hozzájárulnak a régió turizmusának fejlődéséhez. A díjat az Észak-magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság adományozza. A díj adományozása a bizottság tagjainak ajánlása alapján történik, majd a díjazottakról a RIB ülésen, szavazással születik döntés. Díjazásban maximum hat személy, illetve szervezet részesülhet: két belföldi természetes személy, két jogi személy, egy önkormányzat és egy Tourinform iroda.