Ugrás a tartalomra

Készen állnak az önkéntesek

Létrehozva
     Zajlanak a Kocsonyafesztivál előkészületei: hétfőn mintegy százötven önkéntesnek tartott eligazítást Rózsa Edit főszervező az Ifjúsági házban. Nomen est omen – szokták mondani, ennek megfelelően zömében középiskolás és egyetemista fiatalok jelentek meg a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban a fesztivál előtti utolsó eligazításon.
Először a két, a rendezvényen legrégebb óta tevékenykedő önkéntest hívták ki – mindkettő hölgy –, hogy ők legyenek a két zónafelügyelő. Ezzel meg is hirdette Rózsa Edit a Berzeviczy kontra Andrássy versenyt – az említett középiskolákba járnak a lányok. Az első feladata a két csapatnak egy fesztiválinduló írása lesz, melyet elő is adnak a megnyitón.
Az önkénteseknek mindent tudniuk kell a Kocsonyafesztiválról, hogy a lehető legtöbb információval rendelkezzenek és hatékonyan segíthessék a Miskolcra látogató vendégeket. Tavaly a rendezvényen megjelentek csak nem fele Miskolcon kívülről érkezett, így ők nem tudhatják automatikusan, hol van például a Művészetek Háza.

kocsonyaonkentes1.jpg

De nem csak kalauzoló szerepe lesz a fiataloknak: programfüzetet osztanak majd, ismerniük kell a katasztrófatervet, a rendezvények helyszíneit, a mozgássérült toalettek helyét (ez az apparátus új a tízéves fesztivál történetében), vagy a kocsonya-, illetve fesztiválcsekk-lelőhelyeket, emellett közülük 10-15 kérdőívezéssel lesz megbízva. Kijelölt túraútvonalakat is tudni kell a tanulóknak, de kreativitásukra is szükség van: ők hova vinnék más városbeli vagy külföldi barátaikat, mit mutatnának meg nekik városunkból?A találkozón egy instant férfiakból álló zsűrit is felállítottak, akik a három jégkirálynőt választják ki a jelentkezők közül – utóbbiaknak bizony szükség lesz exhibicionizmusukra, hiszen sok vendég és fotós szeme lesz majd rajtuk.

S. P.