Úgy gondoljuk, hogy Nagy-Diósgyőrben ma is jó társaságok, klubok, szervezetek vannak jelen. Szeretnénk, ha ezek a közösségek felismernék, és tisztában lennének fontosságukkal és meghatározó szerepükkel, továbbá lehetőséget adni arra, hogy ezt másoknak is megmutathassák.
Ezért felkérjük a Nagy-Diósgyőr területén élő közösségeket – egyesület, alapítvány, baráti kör, klub, lépcsőházi társaság, társasház, stb. –, hogy mutatkozzanak be maximum 3 oldalban. Ez lehet szöveges, fotókkal illusztrált vagy fényképes bemutatkozás egyaránt. Ezen kívül ismertessenek meg velünk, Nagy-Diósgyőrben élőkkel egy olyan elképzelést, ötletet, tervet, amely a közösség és az itt élők érdekeit szolgálja!
A bemutatkozásokat másokkal is megismertetjük, a kezdeményezésüket, elképzelésüket értékeljük és a realitások talaján állókat – lehetőségeinkhez mérten – támogatjuk. Az 1998-ban alakult – és e felhívásban közreműködő Diósgyőriek Baráti Köre Egyesület – olyan civil mozgalom, amely összefogja mindazokat, akik a városrész lakóinak harmonikus együttéléséért tenni akarnak, támaszkodva a történelmi hagyományokra, nyitottan fogadva korunk lehetőségeit és kihívásait. Az egyesület helyt ad a céljával kapcsolatos minden akciónak, kezdeményezésnek és szakmai, társadalmi vitának, támaszkodik a lokálpatriotizmusra és igyekszik minden, a célok megvalósítását segítő kezdeményezést felkarolni.Beküldési határidő: 2010. március 13.
Cím: Képviselői Iroda, 3533 Miskolc, Vasgyári út 24.
(A pályamunkán kérjük, tüntessék fel a közösség pontos nevét, kapcsolattartójának elérhetőségét és a borítékra írja rá a „Közösség” jeligét!)
Dr. Tompa Sándor, Diósgyőriek Baráti Köre Egyesület, országgyűlési képviselő