Az épület üresen áll – az önkormányzat a jövőben értékesíteni szeretné az ingatlant –, de az őrzőséről gondoskodnak. Ennek is köszönhető, hogy az ott tartózkodó, szolgálatban lévő őr azonnal értesítette a rendőrséget és a tűzoltóságot.
Karikás Lajosné, Kazincbarcika alpolgármestere arról beszélt: a beszakadás volt iskolaépület Mikszáth Kálmán úti oldalán történt, ahol a járdát már hétvégén lezárta a tűzoltóság. A mai napon kikerültek a veszélyre figyelmezető táblák, valamint megtörtént a műszaki bejárás is. Lezárták az épület udvarát, tekintettel arra, hogy az udvartér közös az Ádám Jenő Általános Iskolával. Az önkormányzat továbbra is biztosítja az épület őrzését.
A műszaki bejáráson – ahol a polgármesteri hivatal építéshatósági, városüzemeltető, városfejlesztési osztálya, egy statikus tervező, valamint egy építőipari cég képviseltette magát – kiderült: az elsődleges becslések szerint a kár 10 millió forint. Mivel az önkormányzat az épületet bebiztosította, így a kárt jelezték a biztosító társaság felé. Megkezdték a tetőszerkezet ideiglenes védelmi munkálatait, a helyreállításhoz szükséges építési engedélyezési terv készítését. A bizottság javasolja az épület Jószerencsét úti szárnyának statikai szakvéleményeztetését, mert a helyszíni vizsgálat olyan kivitelezési problémákat tárt fel, amely balesetveszélyt és újabb károkat okozhat.