Minden évben gondoskodunk a védművek karbantartottságáról, az árvízvédelmi töltések megfelelő állapotáról, a beépített műtárgyak zárásáról - mondta Csont Csaba, az ÉKÖVIZIG szóvivője.
Szükség esetén a tűzoltóság is bevethető. Erről már Bódi Zoltán, a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szóvivője tájékoztatta honlapunkat.
Van arra lehetőségünk hogy szivattyúkat bevessünk, illetve egy azonnali beavatkozásnál a lehetőségekhez képest a leggyorsabban közretudjunk működni, illetve ha hoszabban tartó, elnyúló védekezésre kell számitani, akkor pedig szabadnaposok bevonásával egy jelentős létszámmal folyamatosan akár 1-2 hétig is tudunk segíteni – mondta Bódi Zoltán.
A múlthét közepe óta 28 mm csapadék hullott Miskolcon, a hóréteg vastagsága hétfő délelőtt 25 cm-es volt. Egy anticiklon miatt a hét második felében már enyhül az idő és hó helyett eső esik majd. Éjszaka sem süllyed fagypont alá a hőmérséklet, illetve 5 és 8 C fok között lesz a napppali maximum. Tehát kimondottan jelentősen melegszik az idő. A hét elején az alacsonyabban fekvő helyeken, csötürtöktől pedig a hegyekben is intenzív olvadás kezdődik - mondta Kovács Zsófia, az Országos Meteorológiai Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Központjának meteorológusa.

A Miskolc Televízió összeállítása a témában megtekinthető itt:
Ez a videó nem áll rendelkezésre.