Ugrás a tartalomra

Megszűnt az MDF Kazincbarcikai Kistérségi Szervezete

Létrehozva
Kiléptek az MDF-ből a párt Kazincbarcikai Kistérségi Szervezetének tagjai egyhangú döntéssel kedden, a kistérségi szervezetet jogutód nélkül feloszlatták.
A kistérségi szervezet - amely Kazincbarcika, illetve Putnok területén működött - közleményében indoklásként úgy fogalmazott: "nem tudunk azonosulni" Dávid Ibolya és a pártvezetés jelenlegi cselekedeteivel, a miniszterelnök-jelölt személyével, valamint az SZDSZ-szel kötött választási együttműködéssel. Az MDF vezetése és választmánya döntéseitől elhatárolódunk, azokat a néhai Antall József eszmeiségének, politikájának, európaiságának, munkásságának meggyalázásaként értékeljük. Nem leszünk statiszták az MDF baloldalivá válásához.

Felszólították a párt vezetőit, lépjenek ki az MDF-ből, és amennyiben ezt a politikát kívánják folytatni, alakítsanak új pártot, de ne bitorolják Antall József politikai örökségét és a Magyar Demokrata Fórum nevét.

 Bulla Gusztáv, a feloszlatott szervezet elnöke elmondta: ez a döntés – amelyet nagyon nehéz volt meghozni – már két éve érlelődött. Megpróbáltunk ez ellen küzdeni és megtartani Antall József örökségét, de „a becsületünket nem adjuk”. Egyelőre függetlenek maradnak. Nem azért léptek ki az MDF-ből, hogy máshová belépjenek. Szeretnék megőrizni az antalli politikát, „ha másként nem megy, civil szervezet formájában” - jegyezte meg.