A versenyben induló települések napenergiát hasznosító intézményei között szociális otthon, kórház, tüdőszanatórium éppen úgy megtalálható, mint erdei iskola, idősek otthona, hotel, társasház, vagy szabadidőpark.
A Napkorona Bajnokság nem pusztán egy játék. Sok rossz hatékonyságú, nem mért, vagy rosszul tervezett napos rendszer valósul meg Magyarországon. Ráadásul még most sincsenek hivatalos adatok arról, milyen mértékű hazánkban a napenergia-felhasználás. Az, hogy egyes elemzők 2010-re 150 000 m2-nyi napkollektorfelületet prognosztizálnak azt bizonyítja, hogy a rossz támogatási környezet ellenére évről évre egyre többen látnak a napenergia hasznosításában perspektívát. Ezeken a területeken is változást hozhat az eddigi hasznosításokat feltérképező verseny, főleg a pozitív, követhető projektek bemutatásával.
A magyar díjazottak május 27-én, a Renexpon, az egyik legnagyobb regionális megújulós szakkiállításon és konferencián vehetik át a Napkorona Díjat. A rendezvényen a napenergia-hasznosításban élenjáró hazai és német önkormányzatok mellett bemutatkoznak majd komoly referenciával rendelkező napos cégek, illetve szakmai szervezetek is.