Rózsa Edit, a Kocsonyafesztivál főszervezője szerint idén is sikeresen zajlottak az előkészületek, és bízik benne, hogy maga a fesztivál is sikeresen fog lezajlani. A fesztiváligazgató szerint jó kezdeményezés az Istvánffy Gyula Általános iskola részéről, hogy megrendezte az óvodások körében ezt a kis vetélkedőt, és köszöni az iskola 3/b osztályának az énekműsort és a közreműködést. „Béka-szemüvegen” keresztül más a világ – foglalta össze.

A verseny apropóját az adta, hogy idén 100 éves az Istvánffy Gyula Általános Iskola – mondta Kascsák Ferenc iskolaigazgató. A Kis-Hunyad utcán található iskola széles képzési repertoárral rendelkezik, az idegennyelvi és számítástechnikai tantárgyakon kívül a zeneoktatás és a környezetvédelmi képzés kiemelt fontosságú. Az ÖKO-iskola címet is elnyerte az intézmény, hiszen évek óta speciális környezetismereti és biológia-földrajz órákat tartanak, továbbá a Csanyikban és a Bükk több pontján erdei órákat rendeznek.A vidám béka-verseny kezdeteként az iskola 3./b osztálya zongorakísérettel dalokat énekelt, majd Morvay Zsófia Vízparti barátság egy részletét mutatták be. Ezt követően a brekkenő verseny következett, amely „ugri suliból”, békahajtogatásból, a „Kristály-tó” tisztítása, célbadobó bajnokságból, repülős műsorból és békavadászatból állt.

Az óvodás csapatok között kiélezett verseny zajlott, a „küzdelem” végén holtversenyben állt a Fövényszer utca Pitypang Óvoda és a Szent László utca Óvoda között. A vetélkedőn a két holtversenyben álló csapat közül végül a Szent László Óvoda nyerte, a Kocsonyafesztivál élő kabalafigurája, Brecus Anonymus szerint az utóbbi óvodás csapat brekegett hangosabban.
A Kocsonyafesztivál nyitónapján, pénteken 4 órától egyfajta újdonságként a belváros szívének átölelésére készülnek a szervezők, mintegy 3000 résztvevőre számítanak.
Pénteken délután 3 órától pedig, a Városház tértől indul a Kocsonyafesztivál nyitó felvonulása, melynek során a bükkszentkereszti postakocsit is megcsodálhatják az érdeklődők, de többek között az Art Kommandó, a Számadó zenekar népzenészei, a Miskolci Nemzeti Színház színészei és a Templomos lovagok is részt vesznek a látványos megmozduláson.
Fotók ITT!
Búzafalvi Tamás