Ugrás a tartalomra

Emelkedés a tengerentúlon

Létrehozva
A múlt hét végi felfele rendeződés meghozta gyümölcsét az amerikai piacokon és szép kitöréssel kezdték a hetet a hétfői szünnap után. Bár gyakorlatilag semmilyen jelentősebb makrogazdasági hír nem látott tegnap napvilágot, azért találtak egy mutatót (Empire State Index), ami a vártat meghaladó mértékben emelkedett és ezzel már meg is volt magyarázva az emelkedés. Az index egyébként az amerikai feldolgozóipar kilátásait hivatott tükrözni valami módon.
Jól körülhatárolható továbbra is a felülteljesítők csoportja (Nasdaq indexek, Russel2000), aminek szem előtt tartásával rövidtávon nem, de középtávon biztosan lehet profitálni. Az emelkedést az alapanyagok, az energia és az ipar szektorai vezették. Európában a pozitív kezdet után az amerikai nyitásig elbizonytalanodtak a tőzsdeindexek, de végül látva a tengerentúli emelkedést vissza tudtak kapaszkodni. Ma reggel enyhén pozitív nyitás várható.
Érdemes egy pillantást vetni a tegnapi összefoglalóban említett PIGS tagokra (Portugália, Írország, Görögország, Spanyolország), melyek etf-ei közül ma a spanyolt nézzük meg közelebbről.

Indexek Érték Napi vált. (%)
Nasdaq Composite 2214,19 1,4
S&P 500 1094,87 1,8
Russell 2000 620,84 1,66
DJ Stoxx 50 2 720,77 1,38%
DJ Stoxx TMI 237,43 0,99%
DAX 5 592,12 1,47%
CAC40 3 669,04 1,66%

Devizák Érték Napi vált. (%)
EUR/HUF 271,43 -0,27%
USD/HUF 197,30 -1,37%

S&P500 – (USA) 60 perces grafikon

Szépen látszik, hogy miként közelítette meg egyre magasabb mélypontokkal az 1080-as ellenállását és végül tört ki egy kis réssel tegnap. Innen kis erőgyűjtés után könnyen eljuthat 1100-ig, ami viszont erős ellenállása.

20100217sp500.png

Pozitív: Friss momentum rövidtávon.
Negatív: Középtávon technikailag még (friss) eső trendben van.
Összegzés: A középtávú trenden esett csorba kiköszörülésére mihamarabb 1105 fölé kéne jutnia. A következő napok meg fogják mutatni, hogy mennyi erőt gyűjtött eddig februárban és hogy bír el az 1100-as szinttel.

Russel2000 (USA) 60 perces grafikon

Relatív erejét mutatja, hogy már most a február eleji csúcsa fölé jutott, az átlagnál erőteljesebb emelkedéssel. 610 után ellenállási zónába lépett és közelít 620-hoz, ami előtt kis megálló valószínű az utóbbi órák (és napok) lendületét látva, bár a folytatásban egyelőre további emelkedést valószínűsít a napi csúcs közelében történt zárás.

20100217russel2000.png

Pozitív: Relatív erő.
Negatív: Nem említhető
Összegzés: Gyakorlatilag nem hagyta kialakulni a középtávú eső trend alapfeltételeit, így nem jöttek jól körülhatárolható alacsonyabb csúcs- és mélypontok. Egyáltalán nem túlvett középtávon, sőt ugyanott áll, mint tavaly szeptemberben, így még bázisa is lenne egy nagyobb emelkedésnek. Ennyire persze ne szaladjunk előre, ezek mind csak a relatív erejét alapozzák meg egyelőre.

Olaj (Árupiac)

Tegnap ugyan szépen mozgott felfele az olaj jegyzése, de továbbra is 70-80 dollár közé van szorulva. Középtávon felfedezhető egy szűkülő háromszög formáció, de ez sem jelöl ki egyértelmű folytatást.

20100217olaj.png

Pozitív: 70 dollár megtartotta kissé magasabb mélyponttal.
Negatív: 80-83 között erős ellenállás.
Összegzés: Egyelőre nem várható jelentős és egyben tartós mozgás, de a tegnapi lendülettel könnyen eljuthat 80 dollár környékére, ahol beszédes lesz a viselkedése. Lefordulással tovább szűkítené az elmúlt hónapok árfolyamsávját, amivel a későbbiekben hevesebb elmozdulást készítene elő.

EWP – MSCI Spain Index Fund (Etf)

Ezen bizony nincs mit szépíteni. Az idei év egy alacsonyabb középtávú csúcsponttal indult (elnyúlva 50 dollár alatt), majd letörés és eddig 20% esés. A hangsúly az „eddig”-en lehet, mivel 40 dollár ugyan erős támasz, de beszakadás után fogta meg és ennek ellenére semmi erőt nem mutat a korrekcióban, ami egyelőre hektikus oldalazásban merül ki.

20100217ewp.png

Pozitív: Nem említhető-
Negatív: Heves eső trendbe került.
Összegzés: Rövidtávon a 40-45 dolláros támasz/ellenállás által kijelölt zóna határozza meg az irányát. A spanyol államháztartással kapcsolatos negatív adatok megalapozzák az esést, ami az elmúlt néhány nap árfolyamsávjának elestével ismét begyorsulhat. Felfele 45 dollár ellenállás. A további esés előtt technikailag valószínűsíthető a 42-43,5 között hagyott rés betöltése, de ez a hasonló instrumentumok esetében gyakran el szokott maradni.

Solar Capital Markets Zrt.