Az üveggyár több mint százéves működés után, 1999. február 4-én megszüntette termelő tevékenységét. Sajószentpéteriek és környékbeliek ezreinek adott munkát évtizedeken keresztül a gyár több generáción át. Sokan üvegfúvóként kezdték itt a munkát, majd a gyártási folyamat gépesítése után az automata soron dolgoztak. Biztos piaca volt a gyár termékeinek a rendszerváltásig. A gondok ezután kezdődtek, elsősorban a piacok beszűkülésével, ami végül a bezáráshoz vezetett. Az eltelt évek alatt különféle hírek röppentek fel rendszeresen a megoldásra. Most úgy tűnik, megmozdult valami, ami révén enyhülhet a város és környéke magas munkanélkülisége. Ezzel kapcsolatban tartott kedden sajtótájékoztatót dr. Faragó Péter, Sajószentpéter város polgármestere és Markó Gábor, a beruházás projektvezetője.
Tizenegy év után eljött az a nap, amely annak a folyamatnak az elindítója, amely életet lehel majd a területbe. A Sajó-Glass és a Sajószentpéteri Önkormányzat közös célja a terület legoptimálisabb hasznosítása. A térség gazdasági mutatóinak javulásához jelentősen hozzájárulhat az egykori üveggyár területén kialakításra kerülő ipari komplexum, amely a munkálatok befejeztével kis- és középvállalkozásoknak, de nagy munkaerő-igényű vállalkozásoknak is vonzó helyszíne lehet. A munkálatok a felesleges épületek bontásával és a kármentesítéssel kezdődnek, majd az épületek és az infrastruktúra felújítása következik. Az eredményesebb fejlesztés érdekében a csarnokok, irodák, műhelyek, raktárak egymás közelében, egy iparterületen belül kerülnek kialakításra – mondta Markó Gábor.
Elsőként a barnamezős terület hasznosítása a cél, amennyiben azonban további kereslet mutatkozik a terület iránt, be lehet vonni a zöldmezős területeket is a fejlesztésbe. A beruházás eredményeként, jelentős fejlesztésekkel egy 4,2 hektár alapterületű, elsősorban újonnan betelepülő vállalkozásoknak nyitott terület jön majd létre. A nagyobb logisztikai cégek egy 1,8 hektáros, Miskolcot Ózddal összekötő vasúti vonal mellett települhetnek meg, ahol az egykori üveggyár iparvágányának közvetlen összeköttetése van ezzel a vonallal. A beszállítói kapcsolatok ösztönzése kiemelt cél a fejlesztés megvalósítása kapcsán. A barnamezős és a zöldmezős területek hasznosítása két ütemben valósul meg, prioritást élvez az egykori üveggyár területének revitalizációja keretében új technológiák elterjesztése, valamint a környék jelentősebb vállalataival való együttműködési lehetőségek kiaknázása. A projekt célja Sajószentpéter és térsége foglalkoztatottságának növelése. Az ipari park munkahelyteremtő szerepe rendkívül fontos. Sajószentpéteri Ipari Park létrejöttével már nem csak Miskolcon és közvetlen környékén, hanem a térségben található, hátrányosabb helyzetben lévő településeken működő vállalatok számára is lehetőség adódik a felzárkózásra – mondta el a projektvezető.
Dr. Faragó Péter polgármester örömét fejezte ki, hogy az az éveken át tartó hosszú munka, amelyet a volt üveggyár sorsának megoldásáért tettek sokan közösen, most megoldást nyer. Ez hozzájárul majd a kistérség és a régió stratégiai céljaihoz. Ez nem csak a munkahelyteremtést, hanem ipari szerkezetváltást, termelő és szolgáltató cégek, magas hozzáadott értékű iparágak betelepítését, a már működő vállalkozások segítését és a helyi adóbevételek növelését, valamint a város közepén fekvő „tájseb” hasznosítását is jelenti, amit a város gazdaságfejlesztési programja fontos megoldandó problémaként említ.
A polgármester elmondta, hogy ez a beruházás csak egy része egy folyamatnak, amely fejlesztések Sajószentpéteren megvalósulnak. Megújul a város történelmi városmagja, felújításra kerül egy általános iskola, új bölcsőde létesül, új helyre költözik a területi szociális központ, az elmúlt években a város szinte valamennyi útja új burkolatot kapott, a gyógyító megelőző intézmény kibővül egy 400 milliós beruházás révén. Mindezek együtt egy sokkal szebb, élhetőbb várost eredményeznek az itt élő 13 000 ember részére.
Sólyom Sándor
Fotók ITT:

Ez a videó nem áll rendelkezésre.