A Robert Bosch Power Tool Kft. és a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. munkatársai az évek óta húzódó beruházás befejezését lendítették előre a kutyaházak elkészítésével.
„Kollégáim lelkesedését és segíteni akarását ismerve, szívesen vállaltam a Bosch gyárak támogató közreműködésének megszervezését. Közel 50 munkatárs áldozott a szabadidejéből egy napot, hogy az állatok végre maguk mögött hagyhassák a pingyomi embertelen körülményeket” – mondta el Suszter Szabina, a Robert Bosch Power Tool Kft. munkatársa.

Hó alatt a régi menhely.
A miskolci Bosch és az Állatsegítő Alapítvány együttműködése több évre nyúlik vissza. A vállalat HR vezetői a kezdetektől fontosnak tartották az adományokból fenntartott állatmenhely támogatását, mely fennállásának 10 éve alatt több mint 5000 állatnak talált gazdát. Bár a menhely omlásveszéllyel és földcsuszamlással fenyegetett bányaterületen működik, az új telepre az ólak hiányában nem tudták átköltöztetni a kóbor kedvenceket. A két miskolci gyár lelkes állatszerető dolgozói fából készült, közel 500 kutya- és macska befogadására képes három szobás „lakást” építettek fel és szereltek össze.
„Nagyon szívesen támogattam a HR osztály munkatársainak személyes indíttatásból is fakadó tervét, hogy közös összefogásban előre lendítsük az állatmenhelyen folyó munkálatokat. A támogatásnak ismét olyan rendhagyó formáját találtuk, mely során erősíthető a vállalati csapatszellem, és az egyes munkatársak személyesen is kifejezhetik a rászoruló állatok iránt érzett szolidaritásukat. Az ólak összeszerelésében aktívan részt vevő és üzemeinkben gyártott kéziszerszámok ismét bebizonyíthatták, hogy életre terveztük őket” – üdvözölte a sikeres együttműködést Horváth Attila, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója.

A Bosch lelkes csapata.
Kisfalvi Nyina, a MÁSA vezetője elmondta, hogy a segítség az utolsó pillanatban érkezett, hiszen a nagy mennyiségű hó olvadása olyan földcsuszamlásokat okozhat a területen, mely több száz megmentett állat életét veszélyezteti. „Újra megtörtént a csoda, hiszen a gyár mérnökei, irodai dolgozói, gyakornokai, HR munkatársai, pénzügyi alkalmazottai és a termelésben dolgozók egy csapatként támogatták, hogy az elveszett állatok beköltözhessenek új lakhelyükre.”