Ugrás a tartalomra

Ülésezett a Miskolci Kistérségi Társulás

Létrehozva
A Társulási Tanács legutóbbi ülését 2010. február 12-én tartotta, ahol elfogadta a társulás 2010. évi költségvetését. A feladatokra az idei évben – a közmunkaprogramok nélkül – mintegy 1,7 milliárd Ft áll rendelkezésre, melyből az állami támogatás közel 1,2 milliárd Ft.
A társulás közreműködött az elmúlt években a jelzőkészülékes házi segítségnyújtás kiépítésében, melynek eredményeként a kistérségben mintegy 400 ember érezheti nagyobb biztonságban magát. A diszpécserközponttal kialakított közvetlen kapcsolat következtében a bajba jutott idősek 15 percen belül segítséget kaphatnak.

A feladataink közül kiemelkedően fontos a pedagógiai szakszolgálat, melyet Miskolc, Felsőzsolca, Sajószentpéter központtal, továbbá az Emődön, Nyékládházán, Ongán és Szirmabesenyőn található decentrumokban, de a legtöbb feladatot az oktatási intézményeket fenntartó településeken látja el. A szakszolgálati feladatellátás keretében biztosított a nevelési tanácsadás, a logopédiai ellátás, a gyógytestnevelés és a nyolcadikos tanulók esetében a pályaválasztási tanácsadás. A fontosságát jelzi ennek a tevékenységnek, hogy 2009-ben a kistérség területén nevelési tanácsadásban részesült 7502 gyermek, logopédiai ellátásban részesült 3014 gyermek, pályaválasztási tanácsadásban részesült 1048 tanuló, gyógytestnevelésen vett részt 4402 gyermek – hangsúlyozta Túróczi Bertalan, a társulás tanügyigazgatási szakértője, munkaszervezet- vezető.

Két éve hoztak létre „mozgókönyvtárat”, amelynek keretében a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárral együttműködve a kistérséghez tartozó kisebb falvakban, kisvárosok könyvtárai számára biztosítja a könyvtárközi kölcsönzést. Ez úgy zajlik a gyakorlatban, hogy ha például egy egyetemista Sajószentpéteren szeretne egy könyvet kikölcsönözni, és nincs meg lakóhelyén, a megyei könyvtár munkatársai elszállítják hozzá a kívánt (tananyagot, szépirodalmi, vagy egyéb jellegű) olvasmányt.

A 24 település mindegyikében az elmúlt két év során összesen mintegy 1 millió Ft értékben került sor folyóiratok megrendelésére, valamint állománygyarapításra. A folyóiratok, újságok beszerzése által a kistelepülések lakói informálódhatnak, tágíthatják világlátásukat. Az idei évben megjelentetünk egy kiadványt, amely a kistérség kulturális eseményeit tartalmazza „Kistérségi Programajánló 2010” címmel. Ez a kiadvány eljut az ország több pontjára, ahol az érdeklődők tudomást szerezhetnek az itt elérhető rendezvényekről, s reményeink szerint el is látogatnak a településekre – nyilatkozta Túróczi Bertalan.

Összesen több, mint 270 000 ember tartozik a kistérségbe, a Miskolc Kistérségi Társulás igyekszik javítani az ellátási területén élő emberek szociális ellátását, együttműködik a nyugdíjas otthonokkal, oktatáshoz kapcsolódó speciális szakszolgálatot nyújt a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyermekek és szüleik számára. A többcélú társulás fenntartásában működik két időskorúak ellátását végző szociális otthon Bőcsön és Miskolcon. Ezekben az otthonokban összesen mintegy 670 időskorú ember ellátása biztosított. A Miskolc Kistérség Többcélú Társulása aktívan részt vesz a közmunkaprogramban is, ezen kívül a gyermekjóléti szolgáltatások is kiemelt fontosságúak a Társulás profiljában, például 2009-ben az 1–17 éves korú gyermekek étkeztetésére, szociális ellátására pontosan 55 millió forintot költött.
 

Búzafalvi Tamás