Barta Gergely és Kovács Péter, a Miskolci Egyetem régész hallgatói tartottak előadást a Pitypalatty-völgy régészeti lelőhelyeiről, amely egyben Tudományos Diákköri (TDK) munkájuk is. A völgy Sajószentpétertől nyugati irányba található és a Bükk-hegység nyúlványainak a Sajó völgyére ereszkedő szolidabb vonulata övezi. Érdekes, kissé népies, költői neve valószínűleg onnan ered, hogy szép időben a színes madárvilág hangja szinte teljesen betölti a természetet, s ilyenkor madarak „pitypalattyától” hangos az egész vidék. A völgy települései: Sajókápolna, Kondó, Sajólászlófalva, Radostyán, Varbó, kapujában pedig Sajószentpéter fekszik.
A völgy kutatástörténete viszonylag rövid, jelenleg húsz lelőhelyről tudni. Ilyen például Radostyán, melynek határában kelta sírokat, Parasznya mellett a Lambrecht-barlangban különböző pengéket, kőeszközöket, a 26-os fő út továbbépítése, szélesítése során házi kerámia töredékeket találtak, de lelőhely még a völgyben a Tömlöc-tető, Zsoldos-alja, Vadalmás, Margit-kapu, Nagykorcsolyás, Cserje alj és a sajószentpéteri Szent Péter plébánia templom is. Ezeket a lelőhelyeket és az itt talált leletanyagot foglalta össze dolgozatában és csütörtöki előadásában a két régész hallgató.
A Műemléki Beszélgetések következő előadására március harmadik csütörtökén kerül sor, amikor is a téma a Fazola projekt lesz, amely Újmassa turisztikai fejlesztéséről szól.
Sólyom Sándor
Fotók ITT: