Hátizsákjában vitt üzenete azonban máig nem veszítette el aktualitását: „Miskolc egy vendégszerető város Európa szívében, ahol békében élnek egymással a békák és az emberek. Vigyázzatok a Földre!”
A Kocsonyafesztivál jelképének, a békának különleges éve volt 2008. Akkor hirdette meg a Természetvédelmi Világalap, a WWF (World Wide Fund for Nature) a „Kétéltűek évét”, az Európai Állatkertek Szövetsége pedig 2008-at a „Békák évének” nyilvánította. Ráadásként: ekkor volt a Föld Bolygó Nemzetközi Éve is.
A két évvel ezelőtti fesztiváli programjai között a szokásosnál is nagyobb hangsúllyal szerepeltek a környezet- és állatvédelemmel, a környezettudatos életmóddal, valamint a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos események. Számos izgalmas rendezvény zajlott a természetvédelem jegyében, és ekkor volt látható Miskolcon – igaz, csak mikroszkópon keresztül – a világ eddigi legkisebb, a nanotechnológia segítségével létrehozott békája is. A sokakat vonzó GPS-navigációs helymeghatározó játék azonban már a miskolci béka világkörüli útját készítette elő.
A fesztivál békája 2008. február 24-én, délután 4 óra előtt néhány perccel indult útjára a fesztivál Szinva teraszon álló nagyszínpadáról, hogy a világ számos pontján felszerelt, GPS-koordinátával ellátott – úgynevezett – geoládától geoládáig utazzon. A plüssfigura a Kultúra Magyar Városa 2008 címet akkor elnyert Miskolc régi és új értékeit bemutató kétmondatos üzenetet vitt a hátizsákjában, amely 8 nyelven közölte mindenkivel, akinek a kezébe került: „Miskolc egy vendégszerető város Európa szívében, ahol békében élnek egymással a békák és az emberek. Vigyázzatok a Földre!”
A miskolci béka első útja az újvilágba, az Egyesült Államokbeli Utah állam fővárosába, Salt Lake City-be vezetett, ahonnan a játékos kedvű turisták segítségével eljutott a keleti partra, Észak-Karolinába, majd a New Jersey-beli Toms Riverbe. Innen visszautazott Európába, ahol először Hollandiában, a Gouda közeli Boskoop városába érkezett. A következő túra állomása Franciaország volt, felbukkanásának utolsó állomása pedig Párizs közelében, a Courcelles és Saint-Martin du Tertre közötti erdős terület.
Ha igaz, onnan érkezik majd vissza a világlátott béke a jubileumi Kocsonyafesztiválra, amely egyszerre tekint a múltba és jövőbe. A múltba, hiszen programja, az „Időutazás” századokra visszanyúló legendákra épül, és a jövőbe, amit ez a két éven át tartó békautazás is jelképez, és amely az előttünk álló évtizedek technológiájáról szól. Ez a sokszínűség teszi a fesztivált egyedivé, ugyanakkor minden ideérkező vendég számára egyértelművé: Miskolc több, mint legenda…