Hosszú sor kígyózott már jóval az új üzlet megnyitása előtt a bolt bejáratánál az utcán, sokan szerettek volna egy kicsit nosztalgiázni, és rendkívül olcsón pékárut vásárolni. Egy nagyon szép bolttal lett gazdagabb a város, még ha a bejárat feletti felirat az utolsó percekben is készült el. Elegáns, kulturált körülmények között várja az üzlet a vásárlókat, amelyet a nyitáskor az egyház képviselői is megáldottak.
A Retro Flamand Pékség tulajdonosa, Bocsi András reményét fejezte ki, hogy az új üzlet a főutca egyik ékköve lesz a belvárosban. A nyitáskor alumínium és réz forint, illetve fillér érme ellenében, három forint hatvan filléres áron nosztalgia kenyeret, 40 fillérért pedig kiflit és zsemlét vásárolhattak a türelmesek. A megnyitó ünnepségen Karosi Imre, a Vas Asztal Társaság elnöke szegte meg a kenyeret, amelyet aztán meg is kóstolhattak az érdeklődő miskolciak.
Fotók ITT:

A Miskolc Televízió összeállítása a boltnyitásról megtekinthető itt:
Ez a videó nem áll rendelkezésre.