Ugrás a tartalomra

Késsel támadott a miskolci rabló

Létrehozva
Saját lakásában akart kirabolni egy fiatal nőt az egyik ismerőse - aki végül értékek nélkül távozott, majd a ház előtt megvárta a rendőröket.
Egy 30 éves, mályi férfi csöngetett be egy miskolci lakásba február 20-án a délutáni órákban, majd az ajtót nyitó nőt azonnal bántalmazni kezdte.

Az elkövető késsel fenyegetőzve követelte a sértettől, hogy adja át a pénzét és a nála lévő értékeket. A lakásba lépve átkutatta a nő táskáját is, de nem talált semmit, ezért elment a helyszínről.

Ezt követően a sértett azonnal értesítette telefonon egyik ismerősét, mivel tudta, hogy támadója annak rokona. A férfi riasztotta a rendőrséget, majd azonnal a helyszínre sietett, ahol szembetalálkozott a rokonával azaz a támadóval és "rábeszélte", hogy ne meneküljön tovább hanem várja meg a rendőröket.

A helyszínre kiérkező rendőrök elfogták, és bűnügyi őrizetbe vették a 30 éves H. Sz.-t. A Miskolci Rendőrkapitányság rablás kísérlete miatt indított eljárást a gyanúsított ellen, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére.